Hortobágy község büszke a hagyományaira
Az első polgármesteri ciklusát töltő Jakab Ádámnak Andrásnak ugyanúgy keresztülhúzta a terveit a világjárvány és a gazdasági válság, mint más településvezetőknek. Ám Hortobágy község polgármestereként büszke arra a csapatmunkára, amelynek köszönhetően a község látványosan fejlődik.
– A hortobágyi puszta, illetve a Hortobágyi Nemzeti Park a világörökség része. Nincs még egy olyan magyarországi település, ahol annyi hungarikum lenne egy helyen, mint az önök községében. Sikerül mindezt hitelesen megőrizni és megmutatni a 21. században?
– Úgy gondolom, hogy igen. Hála istennek, az a közösség, amit Hortobágy község képvisel, nagyon nyitott ennek az örökségnek a befogadására, ápolására. Mi együtt élünk a hagyományainkkal, melyek megőrzésében sokat segítenek a kulturális rendezvények és a fesztiválok. Idén, a Petőfi 200 programsorozat keretében emléklovaglást szerveztünk a Hortobágyi Nemzeti Park területén, melyet követően egy vacsorával egybekötött színházi estén hangzottak el a költő versei. Nagyon érdekes volt a falunapunk is, amely street food főzőversennyé alakult. A puszta ízeit próbáltuk ötvözni egy újszerű, 21. századi falunappal, támaszkodva a slambucra, a gulyásra és a Petőfi-rostélyosra. Évről évre sok ezer embert vonz a településünkre az állatok őszi-tavaszi ki- és behajtási ünnepe, és nagy várakozás előzi meg a Kilenclyukú híd 190. születésnapját, amit jövő júniusban tervezünk megünnepelni egy összművészeti fesztivállal.
– Az ország legnagyobb alapterületű községében alig 1200-an élnek, igaz, a település nagyobbik része nemzeti park. Ez milyen feladatokat ró az önkormányzatra?
– Sajnos fogyatkozunk, elöregedő település vagyunk, ennek az összes veszélyével. A 28 ezer hektárnyi közigazgatási terület hatalmas feladatot ró ránk. Ezért a külterületeken tanyagondnoki szolgálatot látunk el. Óriási előrelépés, hogy egy sikeres pályázatunknak köszönhetően újabb településrészen tudtunk utcákat aszfaltozni, és ezzel az ott élők életét könnyíteni.
– Egyéb fejlesztéseikhez is tudtak pályázati támogatást nyerni?
– A térségi fejlesztésre alapított konzorcium tagjaként sikerült a központunk, a vásárok és fesztiválok helyszínét, a Vásártér térkövezését megoldani. Vásári pavilonokat, új toalett- és zuhanyzó konténereket és kerékpárokat vásároltunk, hogy az idelátogatók még komfortosabban érezhessék magukat. Elkészült, és már első vendégeit várja az ötven állomásos, drótkötélpályás kalandpark, ami igazi turisztikai attrakció, valóságos szenzáció lesz Hortobágy életében, és még inkább növelni fogja vonzerőnket. Ezeket egészítik ki a kormány által támogatott útfelújítási projektek, és a 300 fő befogadására alkalmas szabadtéri színpad, ami a Hajdú-Bihar vármegyei önkormányzat tematikus útvonalának egyik programhelyszíneként mutatja be a „Magyar Szürkék Útját”.
– Van-e a településen elegendő munkalehetőség? Mivel tudják helyben tartani a fiatalokat?
– Sok fiatal választja munkahelyéül a Hortobágyi Nemzeti Parkot, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kft.-t, de persze még több munkáltatóra lenne szükség. Ha a tanulmányaik elszólítják a fiatalokat, az ellen nem tudunk mit tenni, de természetesen visszavárjuk őket. A mobilitás megoldható a közösségi közlekedéssel vagy saját autóval, s az tény, hogy Hortobágy egyedülálló atmoszférát, otthont képes nyújtani az ifjabb nemzedékeknek.
– Van-e elegendő szálláslehetőség az idelátogatók számára?
– Törekszünk arra, hogy a vendégeink ne csupán néhány órára jöjjenek Hortobágyra. A fejlesztések, illetve a rendezvények is azt segítik, hogy itt tartsuk a hozzánk érkezőket néhány éjszakára. Jelenleg falusi vendégszállások és apartmanok látják el ezt a feladatot. Büszke vagyok a szállásadókra, mert igen jó minőséget képviselnek, a gazdasági válság idején is meg tudtak újulni. Közös cél, hogy a vendégeik Hortobágy jó hírét vigyék szerte a világba. Ezt a célt szolgálja, hogy rendszeresen tájékoztatjuk őket a rendezvényekről, s mindenben egyeztetünk velük.
– Ön 2019 óta polgármester a településen. Mit sikerült megvalósítania a terveiből?
– Nem könnyű időszakban lettem polgármester, a pandémia, a gazdasági válság megnehezítette a kitűzött célok megvalósítását, a lehetőségeket, de ebben a nehézséggel teli ciklusban a legnagyobb kihívás az önkormányzati feladatok menedzselése és a fejlesztések megvalósítása volt egy hátszéllel teli időszakban. De sikerült, nagy öröm számomra, hogy hamarosan új Vásárközpontunk lesz, új Víziszínpadunk, új attrakciók és közlekedési lehetőségek. Másik fontos célom volt, hogy a község lakói érezzék az önkormányzat gondoskodását, mind a kötelező feladatok ellátásában, mind pedig a közösségépítésben! Egy ilyen kistelepülésen nagyon fontos, hogy közösséget építsünk, nem szabad, hogy idegenként menjünk el egymás mellett.
Igyekeztem a község lakóit közelebb hozni az önkormányzathoz, mind a rendezvényeinkkel, mind pedig a közvetlen párbeszéd megteremtésével. Fontosnak tartom azt is, hogy a lakók mellett az itt működő vállalkozások is folyamatosan egyeztessenek, hiszen mindenkinek egy a célja: Hortobágyon legyen jó élni, dolgozni, fejlődjön a község, megtartsa unikális világörökségi hangulatát, szerepét!