Hévíz Közép-Európa Monacója lehetne

Tavaly új polgármester, Naszádos Péter került a fürdőváros élére. Az új településvezető kiemelt céljának tekinti a város megújulását, valamint a turizmus további erősítését. Naszádos Pétert a terveiről kérdeztük.

– Egy teljesen más szakterületről érkezett az önkormányzat élére. Mi motiválta abban, hogy megpályázza a polgármesteri posztot?

– Valóban, az audit és nemzetközi számviteli szakmát cseréltem fel a polgármesterséggel. Ha valaki audit igazgatóként dolgozik, akkor azon csak nyomós indokkal változtat. Miért indultam el a választáson? Azért, mert nagyon szeretem ezt a települést, ezt a térséget. Audit igazgatóként is kétlaki életet éltem, jórészt itt laktam Hévízen és online dolgoztam, s csak a legszükségesebb esetekben utaztam Budapestre. Nem vállalkoztam teljesen ismeretlen feladatra, amikor elindultam a polgármesterségért. Az elmúlt öt évben ugyanis már képviselő voltam, s ekkor megtapasztaltam, hogy Hévíznek szüksége van a megújulásra, egy új korszakra. Ehhez persze rajtam kívül szükség volt egy nagyon jó csapatra, amit sikerült is létrehoznunk. Ezért gondoltam úgy, hogy belevágunk ebbe a feladatba. Ehhez a munkához nagyon nagy elhivatottság, szeretet és lokálpatriotizmus kell. Nagyon szeretem Hévízt, s tenni akarok a város további fejlődéséért. Többgenerációs hévízi vagyok, és nemcsak magamért, hanem minden hévíziért szeretnék tenni, előrébb lépni. Az elszántságomban benne van jó adag küldetéstudat is.

– Itt vagyunk otthon: Hévíz! Ezzel a jelmondattal látott munkához.

– Ez a gondolat határozza meg tevékenységünk fő irányvonalát. Szeretnénk, ha itt minden a városról, a hévíziekről, az itt élő emberekről szólna. Azt szoktam mondani: mi lehetünk Kelet-Közép-Európa Monacója. Ez nem csupán egy jól hangzó mondat, de úgy gondolom, ez számunkra elérhető cél is lehet. Nagyon sok olyan lehetőség van Hévízben, ami naggyá teheti. A most következő időszak arról szól, hogy Hévíz újra kijusson a fényre.

– Mire futja az idei költségvetésből?

– A legfőbb feladatunk most az, hogy a félbemaradt projektjeinket újraélesszük, s befejezzük a korábban megkezdett beruházásokat. Fontosnak tartom, hogy legyen egy Hévízhez méltó közösségi és rendezvényterünk, amely a kiemelkedő programok helyszíne lehet. Kell, hogy legyen Hévízen egy olyan múzeum, amely a balneológiát állítja a középpontba. Mindezek Hévíz régi hírnevének a visszaszerzését szolgálják. Azokat a foltokat kívánjuk eltüntetni, amelyek eddig rontották a városképet, illetve amit lehet, olyanná formálni, hogy ékességei legyenek Hévíznek. Nagy terveink vannak Egregy városrésszel is. Több mint 800 éves az Árpád-kori templomunk, itt a vallási turizmust szeretnénk erősíteni.

– A hazai gyógyturizmus egyik zászlóshajója Hévíz. Hogyan kívánják ezt a pozíciójukat tovább erősíteni?

– Két részre bontanám ezt a dolgot. Egyrészt van a belföldi turizmus, amelyet elsősorban vonzó programokkal kívánunk fejleszteni. Nagyon erős kínálattal jelentkezünk, amelyek központi helyszíne a hamarosan elkészülő rendezvénytér lesz a tó bejáratánál. Nagy koncerteket szeretnénk itt megrendezni, s igyekszünk majd programjainkkal minél szélesebb vendégkört megszólítani. Szeretnénk újra négy évszakossá tenni a város idegenforgalmát, s ezt szolgálják majd az egész évet átfogó rendezvényeink. Hévíz turizmusában meghatározó a szerepe a külföldi vendégeknek. Budapest után hozzánk látogat el a legtöbb külföldi turista. A fő vendégkörünket a visegrádi országok: Lengyelország, Csehország, Szlovákia, valamint Ausztria és Németország adják. Nagyon bízunk abban, hogy nemsokára az orosz piac is újra elindulhat. Konkrét lépéseket teszek a küldő országok irányába. Így már voltam Németországban, ahol tartományi vezetőkkel találkoztam, megyek Lengyelországba az Európai Városok Találkozójára, ahol a központi téma az idén Közép-Európa turizmusa lesz. Erre Magyarországról Hévíz kapott meghívást. Azt tervezem, hogy ellátogatok Oroszországba is annak érdekében, hogy újraépítsük a turisztikai kapcsolatokat. Ezeket az országokat állítjuk marketingünk középpontjába. Ami a legfontosabb, az a gyógyturizmus!

– Milyen térségi szerepköre lehet Hévíznek?

– A turizmus szempontjából kiemelt jelentősége van a környező térségekkel való együttműködésnek. Itt nemcsak Keszthelyt emelném ki, hanem a turisztikai desztinációt Balatongyöröktől egészen Zalakarosig képzelem el. Ha Hévízt Monacóhoz hasonlítom, akkor ez a vidék pedig a magyar Toscana. Lehetőségekkel teli gyönyörű vidék, amelyet szeretnénk még vonzóbbá tenni a turisták számára.