Hévíz idegenforgalma évről évre növekszik
A város 2015-ben lezárhatott egy kiemelt fejlesztést, remekül vizsgázott válságkezelésből, s komoly lépést tett a világörökségi listára történő felkerülés felé, miközben a Hungarikumok Gyűjteményében tavaly óta szerepel a tó és az arra épülő gyógyászat. Papp Gábor polgármester összegezte Héviz tavalyi eredményeit.
Ami a turisztikai eredményeket illeti, Hévíz az európai országokat érintő politikai válságokból fakadó idegenforgalmi visszaesést a lehető legkisebb mértékűre faragta, s a 2015-ös egész éves adatokat ismerve büszkén elmondhatják, hogy sikerült a korábbi csúcsra visszatornázni a vendégéjszakák számát. Ismét egymillió fölötti vendégéjszakával zárhatták az évet, tudtuk meg Papp Gábor polgármestertől. A leglátványosabb eredmény a lengyel piac alakulása, ahol a 2014-hez képest tavaly 116 százalékkal több vendég érkezett, de emelkedett a Csehországból és Szlovákiából Hévízre látogatók száma, sőt a belföldi vendégek száma is 7 százalékkal növekedett. A hatékony marketingmunka mellett egy régóta tervezett fejlesztést is lezárhattak. A jelenlegi városvezetés már 2010-től céljának és feladatának tekintette Hévíz egregyi városrészének bevonását a hévízi idegenforgalomba.
Úgy vélték, tudtuk meg a városvezetőtől, hogy Egregy évezredes történelme, az itt található római kori emlékek sora, illetve az országosan is ritka kincsnek számító Árpád-kori templom komoly turisztikai lehetőséget kínálnak. Kormányzati támogatással, 560 millió forint pályázati pénzzel, illetve 200 millió forint saját forrásból sikerült olyan fejlesztést megvalósítaniuk, amely egyedülálló a térségben.
Hévíz továbbá azzal is felhívta magára a figyelmet 2015-ben, hogy a város legnagyobb civil szervezetével, a Hévízi Szobakiadók Szövetségével a magánszálláshelyek fejlesztésének országosan is példaértékű pályázati támogatását dolgozták ki. Látványosnak ugyan nem mondható, viszont annál jelentősebb eredmény, hogy a város önkormányzata a Magyar Természettudományi Társulat segítségével kutatómunkát indít, mely megalapozhatja az UNESCO Világörökségi Várományos Helyszínek Jegyzékébe történő felvételét a Hévízi-tónak. A tó és az arra épülő tradicionális gyógyászat egyébként az elmúlt évben egészség és életmód kategóriában felkerült a Magyar Értéktár Hungarikumok Gyűjteményének listájára.