Heves: az éltető mezők városa, járásközpont

Heves - park

A megyének is nevet adó kisvárosban elsőrendű feladat a járásközponti funkció megerősítése, az infrastruktúra fejlesztése, a gazdasági élet fellendítése és természetesen a munkahelyteremtés, a megörökölt adósság csökkentésével párhuzamosan. Heves város jelenét és a jövőbeli terveit Sveiczer Sándor polgármester mutatta be. 

A dél-hevesi térség járásközpontjaként számon tartott Heves városának új vezetése az önkormányzati választások óta lelkiismeretesen dolgozik a település felvirágoztatásán. A pozitív szemlélet határozott támogatást jelent a hevesi választópolgárok részéről is, akik az őszi referendumon egyértelműen a változások mellett foglaltak állást. A munkahelyteremtést illetően mindenekelőtt a feltételét kell megteremteni annak, hogy vonzóvá tegyék a várost a befektetők számára, a gazdasági helyzet stabilizálásával, az infrastrukturális alapkövetelmények megteremtésével és befektetőbarát politikával. Ennek egyik alappillére a – már javában zajló – 31-es főút megyénket érintő szakaszának rendbetétele, mely jelentős mértékben hozzájárul az előrelépéshez, a gazdasági folyamatok kedvező alakulásához. Az útfelújításon túl indul a 40 éves járóbeteg-szakellátó (SZTK) épületének teljes felújítása és a szintén 40 éves körzeti iskola korszerűsítése is. A művelődési központ, a városháza és az Arany János úti óvoda tetejére napelemrendszer kerül föl pályázati forrásból. A felsorolt eredményeket összegezve ne felejtsük el, hogy a beruházások realizálásával párhuzamosan zajlik a megörökölt adósság törlesztése is. A munkahelyteremtés, a megújuló energia hasznosítása, intézményeink felújítása, a városi infrastruktúra fejlesztése, a közbiztonság javítása mellett kiemelt helyen szerepel a tervek között a strand és a járási uszodaprogram is.

– Nagyot álmodtunk együtt, a Fidesz-KDNP frakció képviselőivel. Akkor leszünk elégedettek, amikor a változások jótékony hatása már érezhető lesz a lakosság mindennapi életében, akik így jobban megszeretik városukat. Sok tervünk, ötletünk van,ezeket kell az előrelépés érdekében összehangolnunk. Megnyugvásra még nincs okunk, de bizakodhatunk, hiszen itt Heves városában komoly kormányzati segítségre számíthatunk– amit ezúton is köszönök – zárta szavait Sveiczer Sándor.