Hetvenévnyi tapasztalat a ZÁÉV Zrt. mögött

Zaev

Dolgozóinak biztonságot és életpályamodellt, beszállítói, alvállalkozói és megrendelői számára kiszámíthatóságot nyújt a ZÁÉV Zrt. Dormán József szerint ez a közös siker garanciája. A ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a cégcsoport legnagyobb értéke az évtizedek során továbbörökített tudás és tapasztalat.

– Célul tűzték, hogy a ZÁÉV Zrt.-t és annak leányvállalatait stabil, időtálló, innovatív cégcsoporttá szervezik. Hol tartanak?

– Cégcsoportunknak saját betonelem-előregyártó üzeme, villamoselosztó-gyártó üzeme van, illetve egy erős- és gyengeáramú kivitelező és épületgépészeti kft. tartozik hozzá. Azaz a magasépítési feladatok igen széles spektrumát lefedjük saját erőforrással. A jövőben ezt szeretnénk bővíteni, fejleszteni. Leányvállalataink velünk együtt fejlődtek, fejlődnek. Jelenleg a Hard-Concrete Kft.-nél hajtunk végre technológai fejlesztést, a Zala-Elektro Kft.-nél bővítettük az elosztógyártó üzemet. Természetesen ez mindkét vállalatnál létszámbővítéssel jár együtt. Célunk, hogy stabil, kiszámítható partnerei legyünk minden velünk együttműködőnek, legyen szó megrendelőkről, beszállítókról vagy alvállalkozókról.

– Az ország mely területein van a ZÁÉV Zrt.-nek érdekeltsége?

– A zalaegerszegi központon kívül Budaörsön területi igazgatóságot, Pécsett területi főmérnökséget, Kaposváron fióktelepet működtetünk. Zala, Vas, Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyékben megannyi beruházás fűződik a nevünkhöz, de a központi régióban, azaz Budapesten és Pest megyében is sok a megrendelésünk. 

– A ZÁÉV Zrt. milyen értékteremtő beruházásokban vett részt, illetve valósított meg az elmúlt évben, években?

– Nem ígérhetem, hogy teljes lesz a sor, de igyekszem a legjelentősebbeket számba venni. Tavaly adtuk át a nagykanizsai sportcsarnokot, a zalaegerszegi uszodát, a Göcseji Múzeumot, Pécsett az Általános Orvostudományi Kar épületét. Maglódon iskolát építünk, dolgozunk az Országos Sportegészségügyi Intézetben, Szekszárdon új, interaktív könyvtárat építünk. Lentiben termálfürdőt újítunk fel, Lakiteleken a népfőiskola számára hotelt építünk. Pécsett a szülészeti centrum felújítása idén januárban indult el, Budapesten a Citadella felújítása is újabb szakaszba érkezett, a Testnevelési Egyetemnél a beruházás kettes ütemén dolgozunk, és készülünk a harmadikra. Befejezés előtt áll Budapesten, Rákosmentén egy sportcsarnok, Zalaegerszegen a Mindszenty Múzeum. A két legnagyobb folyamatban lévő projektünk pedig a Nemzeti Atlétikai Központ és a Néprajzi Múzeum, mely tavasszal átadásra kerül.

– Habár minden cég alapvető célja, hogy nyereséget termelve szolgálja ki megrendelőit, egyre fontosabb a környezet védelme és a társadalmi felelősségvállalás…

– Természetesen mi is kivesszük részünket a sport és a kultúra támogatásából alapítványokon és egyesületeken keresztül, de karitatív szervezeteket is támogatunk. A környezetvédelem életünk, munkánk fontos része, amit a szelektív hulladékgyűjtéstől az újrahasznosított papír használatáig sok-sok tevékenységünk tükröz.

– Mit tart a cég legnagyobb értékének? 

– Munkatársainkat és azt a több mint hetvenévnyi tudást, tapasztalatot, amit folyamatosan örökítünk tovább. A fiataloknak életpálya-modellt kínálunk. Sok energiát fektetünk a szakmunkás-, valamint a technikusképzésbe, ugyanis arra törekszünk, hogy magunk neveljük ki az utánpótlást. Jelenleg 125 szakmunkástanuló gyakorlati képzését biztosítjuk, és bízunk benne, hogy közülük egyre többen integrálódnak a ZÁÉV Zrt. kollektívájába.