Határon túli magyar középiskolások tábora
Arany János munkásságával és a kiegyezéssel foglalkoztak idén a fiatalok a Határon túli magyar középiskolások táborában, Pakson. Különféle szekciókban dolgozták fel a témát az Erdélyből, a Kárpátaljáról és a Vajdaságból érkezett táborozók.
Huszonnegyedik alkalommal rendezte meg a város önkormányzatának támogatásával a paksi Csengey Dénes Kulturális Központ a Határon túli magyar középiskolások táborát. A Galántáról, Viskről, Kézdivásárhelyről, Déváról, Temesvárról, Horgasról, Zentáról és Szabadkáról érkezett fiatalokhoz paksiak is csatlakoztak.
A közel tíz nap alatt a táborozók különböző előadásokat hallgattak, kirándultak, és több szekcióban vették górcső alá Arany János munkásságát. A zene-, vers- és prózamondó csoport műsort adott a paksi Jézus Szíve-templomban és az ünnepélyes táborzárón, ahol a diákok ízelítőt adtak a tábor ideje alatt végzett szekciómunkákból. Bemutatták a tábor filmjét és a Visszhang című tábori újságot. A diákokat érkezésükkor Szabó Péter alpolgármester köszöntötte a támogató önkormányzat nevében, a záró esten pedig a szervező, Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatója, Tell Edit mondott köszöntőt.
Ötödízben szervezte és vezette a tábort Gyulai István, aki elmondta, hogy Arany János születése 200. évfordulója okán „dúskáltak” a kínálkozó programlehetőségekben. Az íróról dr. Reisinger János és dr. Balázs Géza, a kiegyezésről Nagy Géza tartott előadást.
− Nagyon gyorsan kialakult köztünk az a bizonyos láthatatlan kapocs – mondta Eszes Kitti, aki Zentáról érkezett. Számára, mint mondta, teljesen természetes, hogy az anyanyelvén beszél, tanul. A társaival is gyorsan megtalálták a közös hangot. – Egy nyelvet beszélünk. És itt nemcsak a magyarra gondolok, hanem a barátság nyelvére is – fogalmazott.
Fotó: Vida Tünde