Hamar új párt talált a webkamerával megfigyelt rétisas
A korábbinál jobb minőségben lehet online követni a rétisasok életét a Duna−Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kezdeményezése nyomán. A bekamerázott fészekben egyre gyakrabban látható egy rétisas pár, szemmel láthatóan tojásrakásra készülnek.
Modernebbre cserélte a Duna−Dráva Nemzeti Park Igazgatóság azt a webkamerát, amelynek segítségével sötétedésig megfigyelhető egy Paks környéki rétisas család. Tavaly egy fióka születését már bárki láthatta az online közvetítés jóvoltából. A fióka éppen húsvét vasárnapján érkezett, és júliusban már ki is repült. Ezt megelőzően azonban félárva lett a fokozottan védett madár, apja elpusztult, május 2-án találták meg a tetemét. Az „özvegy” nem sokáig szomorkodott, elfogadta egy fiatal hím udvarlását a közben szépen cseperedő csemetéje tiltakozása ellenére. Most ezzel a fiatal hímmel közösen fogott hozzá a fészek tatarozásához, csinosításához. Még megesik, hogy napokon át üres a fészek, de egyre gyakrabban jelennek meg. Dombi Imre természetvédelmi őr azt mondta, a tojásrakás februárban esedékes.
Azt is megerősítette, amit a visszatérő látogatók maguk is tapasztalhattak, hogy a korábbiaknál sokkal jobb minőségű a közvetítés. Ez annak köszönhető, hogy október elején kicserélték a kamerát. Jobb a képminőség, és – miután a szomszéd fára áttelepítették a régi berendezést – két különböző kameraállásból is meg lehet figyelni az állatok viselkedését. A természetvédelmi őr hozzátette, ez a kamera már hangot is vesz, így sokkal életszerűbb a közvetítés, és ha a sas nincs is a fészkén, lehet hallgatni az erdő hangját, esténként a több ezer vadlibát. Éjszaka egyébként a kamerákat kikapcsolják, hogy ne zavarja a fokozottan védet rétisasok nyugalmát.
A rétisas pár hétköznapjait a http://filmdzsungel.tv/webkamerak/retisas/ oldalon lehet nyomon követni. A 2016. november 30-i adatok szerint 484 648 látogatója volt az oldalnak. A webkamerás megfigyelésnek 265 regisztrált követője van.
fotó: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság