Gönc híres barackjára építené a jövőjét

Gönc - Huszita ház

Jelentős történelemi múlttal, csodálatos, szinte érintetlen természeti környezettel rendelkezik, és az elmúlt években jelentős fejlesztéseken esett át – ez Gönc titka, Sivák János polgármester szerint.

 

A középkorban Kassa után a térség legnagyobb városa volt Gönc, fontos kereskedelmi útvonal szelte át. Károlyi Gáspár itt fordította magyarra a Bibliát, ami az egész nemzet számára sokat jelentett, a viharos időkben megtartó ereje volt a magyar nyelvnek, kultúrának – mondta Sivák János polgármester. Károlyi Gáspár szobra a templomkertben áll, a szomszédos múzeum ésa háromévente Göncön megrendezésre kerülő Károlyi Gáspár Napok őrzik a múlt értékeit. Gönc 2001-ben kapta vissza a városi rangot, a 2100 lelkes település ma járási központ is. Munkát elsősorban az önkormányzat ad, amely sikeresen aknázza ki a közmunkaprogram adta lehetőségeket. A mezőgazdaság volt és maradt a gazdaság alappillére. A gönci barack messze földön híres, sokan termelnek burgonyát, újabban tökmagot, amelyből olajat sajtolnak. Sivák János szerint abba a csodálatos, szinte érintetlen természeti környezetbe, amely körülveszi őket, vétek lenne ipart telepíteni, legfeljebb mezőgazdasági feldolgozóipart.

A turizmus terén vannak még teendők, hiszen eltekintve a bakancsos turistaháztól, szállás mindössze két helyen található a településen, viszont akár egy hétre is elegendő programot kínál a környék. Kassa, Boldogkőváralja, Sárospatak, Hollóháza egy-egy csillagtúrán bejárható, érdemes megnézni a kolostor és az Amadé-vár romjait is. A város mellett halad el az Országos Kéktúra útvonal,s tervezik kerékpárút építését. Érdemes ellátogatni az évente megrendezésre kerülő Pálinkás Gönczi Gasztrofesztiválra is.

Sivák János polgármester beszámolt arról, hogy az intézményeiket sorra felújították, befejeződött a szennyvízhálózat kiépítése, most az ivóvíz minőségének javításán dolgoznak, de rengeteg fejlesztési ötlettel, kész tervvel várják a pályázatok megjelenését. Pályázatból épült meg egy úgy nevezett csillagház is. A TÁMOP 5.3.6.-11/1 számú, Komplex telepprogram megvalósítása Gönc városában elnevezésű projekt elsődleges célja a szegregált környezetben élők társadalmi felzárkózásának segítése. Gönc civil élete gazdag, a sportélet is virágzik, az újjáalakult a sportegyesületnek, ami kiválóan szolgálja a közösségépítést, 127 igazolt tagja van, szinte mindannyian gönciek.