Főúri kincsek érkeznek a Festetics-kastélyba

Oláh Zsanett-tel, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a keszthelyi Festetics-kastély 2024. évi sikereiről, az idei turisztikai főszezon várható programkínálatáról, illetve a kastély tulajdonába kerülő újabb főúri étkészletekről.

– Sikeresen zárta a tavalyi évet a keszthelyi Festetics-kastély és a Fenékpusztai Majorság?

– Igen, a NÖF és a keszthelyi Festetics-kastély is bevételi rekordot ért el, amire rendkívül büszkék vagyunk. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az eredmények a csapatmunkának, az új hasznosítási koncepciónknak és a hozzánk hűséges látogatóközönségnek köszönhetők. Azt gondolom, hogy a NÖF összes helyszíne jelentős szerepet vállalt a belföldi turizmus tavalyi sikereiben.

– Új hasznosítási koncepciót említett…

– Amikor 2022 decemberében átvettem a NÖF vezetését, egy teljesen új hasznosítási koncepcióval érkeztem. A már működő, illetve újonnan megnyílt helyszínekre kulturális és közösségi központként tekintettem, ahol az állandó kiállítások és múzeumpedagógiai foglalkozások mellett szabadtéri rendezvények, játékos vetélkedők, filmforgatások, tematikus napok tarthatók, ezzel növelve a helyszínek fenntarthatóbb üzemeltetési képességét. Ezt a koncepciót valósítottuk meg Keszthelyen és Fenékpusztán is, sikerrel. 

Sokat várunk az idei évtől, elsősorban a hozzánk látogató vendégek még magasabb minőségű kiszolgálását tartom elsődlegesnek. A keszthelyi kastély vendégforgalma kimagaslik a hazánkban lévő összes helyszín közül, így itt nem a még több látogató bevonzása a cél, hanem a minőségi kiszolgálás és az ügyfélélmény fokozása. Bízom benne, hogy az időjárás is kegyes lesz hozzánk, hiszen a turisztikai ágazat teljesítőképessége nagyban függ ettől. Koncepciónk egyik alapja a négy évszakos hasznosítási modell kiterjesztése, így mi bel- és kültéri programokat is kínálunk. 

– Milyen programokat ajánlana?

– Az idei évben is számos programmal várjuk a látogatókat. A Kastély-krimi interaktív nyomozós játék az egyik legnépszerűbb visszatérő programunk, amelyet a Nádasdy-kastélyban indítottunk el még 2023-ban. Ott akkora sikere volt, hogy 2024-ben kipróbáltuk Keszthelyen is, és nem csalódtunk. A résztvevőknek egy rejtélyes bűntényt kell felderíteniük. A tavaszi időszakban folytatódnak ismeretterjesztő és hagyományőrző programjaink, hiszen kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek játékos formában tanulhassanak, művelődhessenek. Március 29-én a keszthelyi kastély történelmi játszóházában erdei mesékkel és versekkel készülünk. A meséken túl többek között játékos feladatok, erdei fa-keresőjáték és a játszóház saját erdei társasjátéka várja a gyermekeket. Április 12-én a költészet napja alkalmából szintén a kastély játszóházában várjuk az érdeklődőket, ahol versösszerakó versenyen, illusztrációkészítésen és sok más szórakoztató programon vehetnek részt. A húsvéti hosszú hétvégén lovas programsorozatot szerveztünk a Fenékpusztai Majorságban: díjlovaglás, díjugratás, kutya-ügyességi bemutatók, állatsimogató, valamint kézműves sarok és ügyességi feladatok is színesítik az eseményt. Gyermekeknek 12 éves korig száron vezetett lovaglási lehetőséget biztosítunk, de akár lovas fogattal is kocsikázhatnak a Fenyves allén. 

    Idén 19. alkalommal rajtol el Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye, az NN Ultrabalaton, amelynek egyik pihenőpontja a Fenékpusztai Majorság lesz. A programkínálat folyamatosan frissül, így érdemes követni a hivatalos Facebook-oldalainkat, ahol rendszeresen posztoljuk a közelgő eseményeket.

– A kültéri programok mellett várható-e újdonság a Festetics-kastély állandó kiállítótereiben?

– Idén tavasszal, nagy örömünkre a Festetics-kastély főúri ebédlője újabb, egykor a család tulajdonában álló műkincsekkel bővül. Ezeket aukció keretében sikerült a magyar államnak visszavásárolnia. A kiállításra kerülő aranyozott ezüst étkészletek tovább emelhetik a kastély vonzerejét, így abban bízom, hogy azok is ismét ellátogatnak hozzánk, akik már többször jártak nálunk.

– Milyen további helyszíneket ajánlana az olvasók figyelmébe, amelyek a NÖF-höz kapcsolódnak?

– A Balaton térségében kiemelt figyelmet érdemel – a Festetics-kastély és a Fenékpusztai Majorság mellett – a Szántódpusztai Majorság is, tele háziállatokkal, állatsimogatóval, hétvégente piaccal. Illetve az olvasók figyelmébe ajánlom még a dégi Festetics-kastélyt, valamint az ozorai Pipo Várkastélyt is, hiszen ezek is a Balaton vonzáskörzetében vannak, és különböző tematikában kínálnak felejthetetlen élményeket. Országos szinten is érdemes kiemelni néhány különleges helyszínt: ilyen például a geszti Tisza-kastély, amely 2024 júniusától ismét látogatható, illetve a tiszadobi Andrássy-kastély, amely az Andrássy család nyaralókastélyaként vált híressé.

– Mit vár az idei turisztikai szezontól?

– Nem szoktam jóslatokba bocsátkozni, de a hazai turizmus dinamikus fejlődését látva erős szezonra számítok. Bízom benne, hogy az idei évben még magasabb minőségű szolgáltatást nyújthatunk mind a hazai, mind a külföldi látogatók számára, hiszen műemléki helyszíneink ezt megérdemlik.