Folytatódik a vízitúra-útvonalak bővítése

Vizitúra

Újabb vízitúra-megállóhelyek létrehozására pályázik a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a Közép-Duna menti önkormányzatokkal és sportegyesületekkel közösen. Erről az érintettek június 2-án tartottak sajtótájékoztatót Szentendrén.

A versenysport menedzselésén kívül a sportág legfontosabb feladata az egészséges életmód népszerűsítése, s ennek jó eszköze a vízi turizmus támogatása és felkarolása – mondta a sajtótájékoztatón Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke. Nem csupán infrastrukturális és eszközberuházást szeretnének végrehajtani a közép-dunai megállóhelyeken, hanem komplex szolgáltatásfejlesztésre is törekednek. Megtudtuk például, hogy a vízitúra-útvonalak ismertetésére készül egy olyan okostelefon-alkalmazás, amelynek segítségével a saját igényeink szerint tervezhetjük meg az útvonalunkat, sőt értesülhetünk a régió turisztikai attrakcióiról, szállást foglalhatunk és vendéglátóhelyet választhatunk, de megismerkedhetünk a vízitúrázás legfontosabb szabályaival is.

Pest megye és a főváros területén 16 megállóhely összesen 800 millió forintos fejlesztésére pályáznak. A programba mások mellett Szob, Vác, Göd, Dunakeszi, Dunabogdány, Leányfalu, Szentendre, Szigetszentmiklós, Kiskunlacháza, Ráckeve és Dömsöd kapcsolódott be.

Vizitúra

Csaba Edvin, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója úgy véli, a fejlesztések legfontosabb célja az, hogy Magyarországon újjászülessen a vízi élet, és ismét benépesüljenek a hazai vizek. − Arra törekszünk, hogy ne „csak” megállóhelyeket, hanem közösségeket is építsünk. A kajak-kenu sportban mindig is különleges szerepe volt a közösségeknek, nálunk van értéke a hagyományoknak, a tapasztalatoknak. A mostani pályázat olyan lehetőség a szabadidősport fellendítésére, amelyre korábban e sportágban nem volt példa – nyilatkozta a szakmai igazgató.

Az érintett Pest megyei települések vezetői közül Verseghy-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere is kiemelte: fontosnak tartja, hogy a város bekapcsolódjon ebbe a nagy nemzetközi vízitúra-hálózatba. − Azon dolgozunk, hogy minél több olyan kapcsolódási pontja legyen Szentendrének a folyóval, amelyeknek segítségével a Duna még inkább életünk szerves részévé tud válni. Törekednünk kell arra, hogy a Dunán  mint vízitúra-útvonalon keresztül is minél több látogató érkezzen hozzánk, akik aztán itt, Szentendrén, a Dunakanyar kapujában megismerkedhetnek a gyalogos, a kerékpáros és a lovas turizmus nyújtotta lehetőségekkel is – fogalmazott a városvezető.

Most, a riói nyári olimpia kezdetéhez közeledve egyetlen olvasónkat sem kell emlékeztetnünk arra, hogy a versenysportban évtizedek óta milyen világraszóló sikereket érnek el a magyar kajak-kenusok. Az olimpiai és világbajnoki aranyérmek hátterét az utánpótlásbázis és a szabadidősport jelenti. Ez utóbbi terület szélesítése érdekében a sportág fejlesztési stratégiájában már évekkel ezelőtt megfogalmazták, hogy hazánkban mennyire fontos a vízitúra-útvonalak és az ezekkel összefüggő szolgáltatások fejlesztése. Nos, e célokhoz illeszkedik a szakági szövetség és a Pest megyében található Duna menti települések közös pályázata a közép-dunai régió vízitúra-útvonalainak fejlesztésére. A fejlesztésre kerülő megállóhelyekről a szövetség www.viziturapont.hu honlapján tájékozódhatnak.