Fejéren-feketén

Bory-vár

Hazánk egyik legváltozatosabb területe és egyben a magyar államiság bölcsője Fejér megye. Természeti, történelmi és kulturális értékekben egyaránt bővelkedik. Kulturális-történelmi örökségünk egyik legfontosabb központja a megyeszékhely, Székesfehérvár, amelyet nem csupán a rengeteg műemléke tesz értékessé, hanem a múzeumai is. A megye csalogató látnivalói közé tartozik Tác-Gorsium, egyedülálló római kori emlékeivel, valamint az igazi unikumnak számító Bory-vár.

A kultúra kedvelőit az építészeti attrakciók mellett múzeumok is várják a megyeszékhelyen, akár olyan különlegesek is, mint a babamúzeum. Martonvásáron a Brunszvik-kastély egész évben, míg nyáron az immár Európa-hírű Beethowen-koncertek várják az odalátogatókat.

Akit pedig kifejezetten a természet vonz, bizonyára nem tud ellenállni a Velencei-tó csábításának, a környező dombvidék vagy a távolabbi Keleti-Bakony és a Vértes túraútvonalainak. A Velencei-tó Magyarország második legnagyobb s egyben a legmelegebb vizű természetes tava. Kedvelt üdülőhely, nátriumban és magnéziumban gazdag vize pedig reumatikus fájdalmak gyógyítására is alkalmas.

A sárvízi térség ugyancsak értékes ökológiai terület. A Sárvíz-csatorna környéke, a Rétszilasi tavak és a Bozót-patak völgye természetvédelmi területek, a Mezőföld vadban gazdag erdői, valamint a kisebb-nagyobb horgásztavak vonzzák az ökoturizmus szerelmeseit. Szintén barangolásra csábítanak Dunaújváros melletti Duna-szakasz holtágai és szigetei.

Fejér megyét északon Pest és Komárom-Esztergom, nyugaton Veszprém és Somogy, délen Tolna megye határolja, míg keleten természetes határa a Duna. Északi részét az M1-es, középső részét pedig az M7-es autópálya szeli át.