Értékekben gazdag Gyula és térsége

Gyula

A gyulai Tourinform iroda számos programot kínál a város és térsége iránt érdeklődőknek, többek között kirándulásokat szervez a határon túli Nagyszalontára, Arany János szülővárosába.

Komoróczki Aliz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a város közös célja a családias, vendégszerető hangulat megteremtése a látogatók számára, hiszen többgenerációs, négy évszakos városnak vallják magukat. A gyógy- és wellness-szolgáltatások mellett az aktív turizmus számos területén kínálnak alternatív kikapcsolódási lehetőségeket vendégeiknek. Környékbeli barangolások címmel több érdekes túraútvonal járható be, többek között a kastélytúrán, ahol a környező Wenckheim-kastélyokba lehet ellátogatni. Népszerűek a határon túli városokba – Nagyszalontára, Nagyváradra, Aradra – szervezett kirándulások is.

Gasztronómiai túráik során a résztvevők megismerhetik a nemzetközi hírű gyulai kolbász történetét, és megkóstolhatják a termékeket. A kínálatot lovaglási lehetőségek, lovas tanyák és lovasbemutatók is színesítik. A Tourinform irodában, a Várkert előtti kapusházban és az Erkel információs ponton nyújtanak részletes tájékoztatást a vendégeknek. A Visit Gyula Card turisztikai kedvezménykártya a szálláshelyeken ingyen kiváltható, s vele számos szolgáltatási kedvezmény vehető igénybe.