Igazi nagycsaládban nőttem fel, öten vagyunk testvérek, valamennyien jó néhány sportágat kipróbáltunk kisgyerekként. Ezek között természetesen szerepelt a vitorlázás is, amely annyira megtetszett nekem, hogy végül ezt választottam, ötünk közül egyedüliként. Egyébként a szüleink mindenben maximálisan támogattak és a mai napig támogatnak bennünket, segítenek, ösztönöznek, biztatnak.

Tizennégy éves koromban kezdtem el versenyezni, ami a vitorlázásban aránylag késői életkornak számít. Akkoriban a Balaton volt az edzések és a korosztályos versenyek első számú helyszíne. Nagyon gyorsan jöttek a sikerek, 2012-ben volt az első „igazi” versenyem, és a következő évben megnyertem az országos felnőtt bajnokságot, és az Egyesült Államokban, Newportban pedig ifjúsági világbajnok lettem. Szóval nagyon nagy lendületben voltam a sportpályafutásom elején. 

2016-ban a Rio de Janeiro-i olimpiára számomra is meglepetésként az utolsó pillanatban jutottam ki 18 évesen, ami fantasztikus élményt jelentett. A tokiói olimpiára már azzal a céllal utaztam ki, hogy onnan éremmel térjek haza, de ez sajnos nem sikerült. Muszáj megemlítenem, hogy 2019-ben volt egy komolyabb sérülésem, ami miatt azon is el kellett gondolkodnom, hogy egyáltalán folytathatom-e tovább a versenysportot. Tehát a jól induló sportkarriert egy három-négy éves nehéz időszak követte, de szerencsére már túl vagyok ezen. 

Az elmúlt években, beleértve az idei esztendőt is, a felnőtt világversenyeken ismét sikerült jó eredményeket elérnem. A hajóosztályom, a Laser, újabb nevén az ILCA a világon a legnépszerűbb, ebből a hajóból van a legtöbb a vizeken. Érdekesség, hogy annak idején ezt „strandhajónak” tervezték, de annyira közkedveltté vált, hogy végül olimpiai hajóosztály lett. Az olimpiákon a mi mezőnyünk a legnépesebb, s nem csupán az egyszemélyes hajók között. 38 indulási kvótát osztanak szét a világon, ami első látásra nem tűnik soknak, ám a többi hajóosztályban ennél kevesebb versenyző indulhat a párizsi olimpián. További érdekesség, hogy a világbajnokságokon és az olimpiákon nem a saját, hanem bérelt hajókkal kell versenyeznünk. Ezzel próbálják kizárni azt, hogy bármilyen, akár a legapróbb különbség legyen a versenyeken rajthoz álló vitorlások között. 

A párizsi olimpia előtt már nem lesz hivatalos versenyem, viszont a vitorlásversenyek helyszínén, Marseille-ben több edzőtáborban is részt fogok venni. Ezeken úgy néz ki egy hetünk, hogy öt napot vagyunk vízen, ami alkalmanként két-három órás edzéseket jelent, ezek mellett pedig hetente háromszor konditeremben edzünk, illetve háromszor kerékpáros edzéseket is tartunk. Azaz reggeltől estig tart az elfoglaltságunk, s persze a hajókon is mindig akad valami javítani-szerelni-igazítanivaló, és ott vannak még az edzőinkkel történő taktikai megbeszélések, videóelemzések is. 

Az eddig elmondottakból érthető talán, hogy amikor itthon vagyok, próbálok kikapcsolódni, pihenni, regenerálódni, elcsendesülni. Amúgy pedig imádok biciklizni, amely, mint említettem, kiegészítő edzésként sem utolsó. 

Az egyik legutóbbi versenyemen, Mallorcán elromlott az utánfutón lévő hajót vontató kisbusz. Három hetet töltött egy spanyol szerelőműhelyben, de nem készült el időben, ezért egy ausztrál versenyzőtársam segített abban, hogy a vitorlás időben megérkezzen a következő versenyhelyszínre. Azaz olykor a versenyeken kívül is akad izgalom bőven. 

Most tehát egymást követik az edzőtáborok, egészen az olimpia kezdetéig, ahol szeretnék jól szerepelni. 

Érdi Mária

Európa- és világbajnok vitorlázó