Előadással, kiállítással ünnepel a 150 éves debreceni Csokonai Színház

Faust

Százötven évvel ezelőtt, 1865. október 7-én Katona József Bánk Bán című drámájának bemutatójával nyílt meg a Csokonai Színház. A jubileumi díszelőadáson Orbán János Dénes A magyar Faust című drámáját láthatta a közönség. Bélyegsorozat is készült az alkalomra.

A jelenlegi társulat 26 tagjának portréjával bélyeget adott ki a Magyar Posta abból az alkalomból, hogy 150 éves debreceni Csokonai Színház. Ráckevei Anna színházigazgató a Színház az egész világ, Kultúra és előadóművészet a világ bélyegein című kiállítás megnyitóján mondott köszönetet a különleges ajándékért.

Nikodém Gabriella, a Bélyegmúzeum igazgatója azt mondta, a bélyeg nem csupán a bérmentesítés eszköze, hanem része az egyetemes és a nemzeti kultúrának.
A tárlaton száznál több ország előadóművészethez kötődő bélyegeit láthatja a közönség. A bélyegkiállítás után a színház első emeletén Nagy Sándor Zoltán grafikusművész tárlatát nyitották meg. A Magyar Faust című tárlat Orbán János Dénes művéhez, a hírneves debreceni professzor, Hatvani István alakja köré épülő A magyar Faust előadásához kapcsolódva érkezett a teátrumba. A jubileumra ugyanis ezzel készült a társulat.
A színházat 150 éve, október 7-én adták át. Akkor Katona József Bánk Bán című darabját vitték színre, de nem ez volt az első előadás a városban. Azt 1798-ban tartották, az első önálló színtársulat pedig 1810-ben alakult meg.
Hoppál Péter kulturális államtitkár a jubileumi rendezvényen az mondta, kormány-előterjesztés készült a debreceni Csokonai Színház 150 éves épülete teljes körű rekonstrukciójának megvalósítására.

fotó: http://csokonaiszinhaz.hu