Élményekben dús múltidézés a Savaria Történelmi Karneválon 

karnevál

Huszonhárom helyszínen 250 program közül lehet válogatni a XVII. Savaria Történelmi Karneválon. Közép-Európa legnagyobb históriás rendezvényét augusztus 25. és 28. között rendezik Szombathelyen.

Az augusztus végi szombathelyi, programokban gazdag rendezvény fő látványosságának az a fáklyás felvonulás ígérkezik, amely pénteken és szombaton este 7 órától indul csaknem1000 jelmezes részvételével. A menetet hét gyönyörű római kétlovas kocsi is színesíti, amelyek egyikében díszvendégként Esterházy Antal herceg és felesége is helyet foglal. Szintén érdemes a figyelemre a zászlóforgatók bemutatója.

Utcaszínházi produkciókkal, kalandvárral várják a közönséget, a Sörtéren pedig helyi zenekarok és a városhoz kötődő előadók személyes atmoszférájú koncertjeit élvezheti a közönség.
A legnagyobb érdeklődésre számot tartó koncertek ezúttal is a Fórum Színpadon kapnak helyet: fellép a Quimby, a Csík zenekar és a Hot Jazz Band. A Borok utcájában a történelmi borvidékek nedűit a koncertek mellett lehet megkóstolni: fellép többek között az Ismerős Arcok, a Kiscsillag és a Vad Fruttik is.

Újdonság a Székesegyház homlokzatára vetített fényfestés, amely a 2000 éves, ám folyton megújuló városról mesél sötétedés után. Az izgalmas attrakció augusztus 22-től szeptember 20-ig lesz látható napi három alkalommal a nemrégiben megújult Mindszenty téren. Új látványosság lesz a Múltidéző Szombathely − Kalandjáték Savariában elnevezésű nagyszabású játéktér, amely a római világ hiteles, ugyanakkor kalandos felfedezésére buzdítja a családokat.

Az idei karnevál bekerült a Gasztroélmények éve programsorozatba is. A klasszikus vásári ételek mellett megjelennek a helyi termékek és a Szent Márton-kifli. A karneválozók egy rekordkísérletnek is szurkolhatnak: Húsz év − húsz óra Szent Márton nyomdokain címmel a 20 éves jubileumát ünneplő szombathelyi Kötélugró Klub kétköteles gyorsasági világcsúcskísérletre vállalkozik.
A Művészetek utcáján idén is számos művész avatja be a látogatókat a kézművesség fortélyaiba. Idén ismét megnyitja kapuit a Curia Judaica (Zsidó udvar), ahol az állandó kiállítások és folyamatos napközbeni programok mellett koncertek várják a látogatókat. Ismét kinyit majd Szombathely főterén az Öreg Város Vására, amelyen közel 170 kézműves kínálja portékáját.
A XVII. Savaria Történelmi Karneválnak központi figurája a város leghíresebb szülötte, Szent Márton. A különböző helyszíneken, más és más stílusban megrendezett programok keretében nemcsak a szent életű férfi történetét mesélik el, hanem bemutatják a késő római hétköznapokat viseletben, zenében, színpadi vagy utcai játékok során. Több alkalommal és több helyszínen feltűnik majd a városban Márton óriásbábos figurája is az Ungaresca Táncegyüttes és helyi muzsikusok kíséretében.

fotó: savariakarneval.hu