Egyedülálló kezdeményezések a Kamaránál

Somogy megyei Kamara

Vissza nem térítendő támogatási rendszert működtet a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK), büszkék többek között a szakképzés területén elért eredményeikre, valamint a Kamarai Védnöki Tábla rendszerére is. Kérdéseinkre Varga József, a SKIK elnöke és Németh Krisztina, a SKIK titkára válaszoltak.  

Feladatunk, hogy a gazdasági élet szereplőinek működését igyekezzünk minél jobban segíteni a saját eszközeinkkel – mondta Varga József, a SKIK elnöke. − A gazdasági élet szereplőinek általános érdekképviseletét látjuk el. Úgy kell képviselnünk a gazdaság érdekeit, hogy az általánosan vonatkozzon a teljes vállalkozói közösségre. Amivel a vállalkozásokat leginkább tudjuk segíteni, az az információ és szolgáltatások nyújtása az exportfejlesztés, a szakképzés, az innováció és a digitalizáció területén. Fontos feladatunk, hogy ha új szabályozások jelennek meg, azokat minél szélesebb körben ismertetni tudjuk. Ezért szinte naponta tartunk különböző témákban konferenciákat, előadásokat és képzéseket, ezek nagy részén díjmentesen vehetnek részt a regisztráltak és a kamarai tagok. Érdemes a SKIK honlapjára, illetve Facebook-oldalára is ellátogatni. A Kamara elnökségének döntése értelmében − az országban egyedülálló módon − a SKIK évek óta vissza nem térítendő támogatásokat nyújt a tagság számára különböző, a versenyképességet elősegítő célok érdekében. Németh Krisztina, a SKIK titkára hangsúlyozta: a legnépszerűbb az informatikai eszközbeszerzés, valamint a képzéseken való részvétel. Keresett még a külföldi piacra jutás támogatása, ezen belül a szakmai út, a különböző kiállításokon való részvétel, az idegen nyelvű kiadványok, prospektusok készítése. 

A vissza nem térítendő támogatások közül Németh Krisztina kiemelte még a pályázatkészítés költségeinek és a minőségbiztosítási rendszerek tanúsíttatásának támogatását. Ezenkívül a Széchenyi Kártya Program hitelkamatainak 5 százalékos támogatásával is segítik a vállalkozásokat. Varga Józseftől megtudtuk: 2002 óta közel 12 ezren igényeltek Széchenyi Kártyát, és mintegy 60 milliárd forint került kihelyezésre Somogy megyében.  Nagy sikertörténet ez. 

Mi látjuk el a szakképzés felügyeletét – fogalmazott Németh Krisztina. − Feladatunk a szakképző iskolai tanulók gyakorlati képzését végző szervezetek nyilvántartásba vétele, a képzőhelyek felügyelete, ellenőrzése, a tanulószerződések és együttműködési megállapodások ellenjegyzése és nyilvántartása, a szakképző iskolai tanulók szintvizsgáinak, a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny elődöntőinek szervezése és lebonyolítása, valamint egyre szélesebb körben végezzük a pályaválasztást segítő pályaorientációs tevékenységünket. Ez utóbbi most különösen fontos. Azt szeretnénk, hogy minél többen tanuljanak szakmát.

Nagyon fontos kezdeményezése volt a Balaton-parti kamaráknak a Kamarai Védnöki Tábla rendszere. A Somogy, Zala és Veszprém megyében működő vendéglátóipari vállalkozások pályázhatnak rá. Valamennyien szigorú minősítésen esnek át. Fontos, hogy tartsák is a minőséget, ezért háromévente utóminősítést tartunk – mondta Varga József. – Már várjuk az idei jelentkezőket, szeptemberben lesz az ünnepélyes átadó. Jelenleg 32 olyan vendéglátóipari hely van Somogyban, amely kiérdemelte a védnöki táblát.