Dunaharaszti az alvóvárosból igazi térségközponttá vált

Dunaharaszti

Mindez a rendkívül gyors gazdasági fejlődésének köszönhető. A munkahelyek száma az elmúlt évtizedben megháromszorozódott. Egykor a dolgozók többsége ingázni kényszerült, ma már több a dunaharaszti munkahely, mint a helybeli munkavállaló. Dr. Szalay László polgármestertől kértünk interjút.

‒ A sikeres hazai és uniós pályázatoknak köszönhetően milyen beruházások fejeződtek be a közelmúltban, és várhatóak-e újabb fejlesztések?

‒ Dunaharaszti az elmúlt években gyorsabban fejlődött, mint akár a környékbeli települések, akár az országos átlag. A városunkban végbement pozitív változások gyermekes családok sokaságát vonzották hozzánk, ugyanakkor a már itt élők körében is megnőtt a gyermekvállalási kedv. Ehhez hozzájárult a kormányzat népesedéspolitikája is. Mindent megtettünk azért, hogy kiszolgáljuk a családok igényeit, ezért – a pályázati lehetőségeket kihasználva – építettünk egy új bölcsődét, éppen most újítjuk fel és bővítjük az egyik óvodánkat, egy másikat 2014-ben építettünk, miközben az iskolák bővítéséből is kivettük a részünket, a tankerülettel együttműködve. Miután már csaknem teljes mértékben elvégeztük a belterületi utak burkolását, minden évben megújítunk legalább két fontos gyűjtőutat, pályázati forrásokból. Most éppen egy nagy jelentőségű egészségügyi beruházás kellős közepén járunk: felújítjuk és emeletráépítéssel bővítjük a felnőtt háziorvosi rendelőt.

‒ Milyen az iparterületek kihasználtsága, jelentkeznek-e új befektetők?

‒ Folyamatos az érdeklődés a nálunk befektetni szándékozók részéről, sokan fordulnak meg nálam az irodában. Van még hely az iparterületen, amit igyekszünk tervszerűen kihasználni: főként a környezetbarát technológiákat alkalmazó, innovatív cégeket várjuk Dunaharasztiba.

‒ A dunaharaszti polgárok nyugodt szívvel tervezhetnek hosszú távra? Megtalálják a számításaikat?

‒ Fő szándékunk az, hogy az itt élők minden szolgáltatást megtaláljanak nálunk, ne kelljen mindenért a fővárosba utazniuk. Ezen a téren hatalmasat léptünk előre. Dunaharaszti otthonos, kényelmes, emberléptékű település, ahol megtalálhatóak a természeti értékek éppúgy, mint a városias életkörülmények. Rendezvényeink egyre népszerűbbek, a Vagabond Korzó nevű könnyűzenei fesztiválunkra például már a fővárosból is nagy számban látogatnak hozzánk az emberek.

‒  Dunaharaszti modern nagyiparral rendelkező térségközpont, ugyanakkor üdülőövezete is egyre bővül. Jutnak-e forintok turisztikai fejlesztésekre?

‒ Itt még komoly, kiaknázatlan lehetőségeink vannak. Bár a kulturális centrumként újjávarázsolt Laffert-kúria vonzza a látogatókat, csodás Duna-partunk fejlesztése lesz a következő évek nagy „attrakciója”. Ehhez hozzá is kezdtünk: feltámasztjuk a város régi kempingjét, ahol egy kétszintes, gyermekek táboroztatására is alkalmas épület és a hozzá kapcsolódó zöldövezet létrehozásához fogtunk hozzá. A Duna-part egy másik pontján pedig – elhanyagolt önkormányzati ingatlanok lebontását követően – egy gyönyörű, nyitott parkot építünk, amelynek átadását az idei év szeptemberére tervezzük. Mindezekre azért is tudunk sort keríteni, mert a város nem adta el a „családi aranyat”, megóvtuk területeinket a jövő nemzedékek számára.