Doboz nagyközséget a közösség ereje építi

Közösségi ereje és gazdag múltja révén napjainkban Dobozról egy modern, élhető, európai kistelepülés képe tárul elénk. Ebben, persze, nélkülözhetetlen szerep jut azoknak a fejlesztési törekvéseknek, amelyek az infrastrukturális beruházások mellett turisztikai vonatkozásban is értékessé teszik. Köves Mihály polgármesterrel beszélgettünk.
– Doboz Békés vármegye legősibb települése. Milyen értékeket őriznek a gazdag történelmi múltból?
– Az itt élő emberek büszkék arra, hogy az első írásos emlék Dobozról 1075-ben keletkezett. Az idén ünnepeljük településünk alapításának 950. évfordulóját.
Ami pedig az értékeinket illeti, több száz hektár erdő öleli körbe a községet, a Fehér- és a Fekete-Körös összefolyásánál lévő Szanazug kedvelt kiránduló- és fürdőhely. A Vargahossza-főcsatorna igazi horgászparadicsom, a kastélypark pedig természetvédelmi terület.
Épített örökségeink közül a ma iskolaként működő Wenckheim-kastély mellett megemlítendő az Ybl Miklós által tervezett Magtár, a Széchy Tamás Emlékház, a katolikus és a református templom, s a Sámson földvár emlékét őrző fatorony.
Jómagam fontos értéknek tartom a település aktív közösségi életét, a több mint húsz civil szervezetet, s nem utolsósorban azt, hogy évente száznál is több kulturális és egyéb jellegű rendezvényt tartunk Dobozon.
– Milyen lehetőségeket hordoz, illetve milyen előnyökkel, netán hátrányokkal jár, hogy öt város ölelésében fekszik a község?
– Kedvező Doboznak, hogy a szomszédos települések városok, mivel az élet sok területén adnak nekünk lehetőséget, ami például a munkavállalást, az egészségügyi ellátást, a tanulást, a bevásárlást, a szórakozást jelenti, de a sor még folytatható. Főként Gyula és Békéscsaba fontos a felsorolt szempontokból.
Hátrányként lehet említeni, hogy a Békéscsabai Járás nem tartozik a fejlesztendő járások közé, így a pályázati önerők, valamint a forráselosztás során ez kedvezőtlenül érinti Dobozt. A nagyobb cégek ezért nemigen jutnak el hozzánk, munkahelyeket főként a mezőgazdaság és a szolgáltatási szektor teremt nálunk. Persze az adottságaink is befolyásolják a lehetőségeinket, nincs iparterületünk, s a települési infrastruktúra sem teljesen kiépített még.
– Mi jellemzi a nagyközség gazdasági életét? Milyen fejlesztéseket hajtottak végre az elmúlt évek során?
– Szerény adottságokkal rendelkezik településünk, gazdaságilag nem vagyunk elég erős. A HIPA adóerő-képességünk is alacsony, lakosonként alig haladja meg a 9000 forintot. A legnagyobb munkáltató az önkormányzat, rajtunk kívül agrártermelők és a szolgáltatások vannak jelen Dobozon. Korábban jelentős zöldség- és paprikatermelés folyt nálunk, sok embernek adott munkát.
Mindezekkel együtt 2014 óta jelentős fejlesztések valósultak meg a településen. Elkészült a szennyvízberuházás, történtek jelentős ingatlan-felújítások, járda- és útépítések, eszközbeszerzések, energetikai fejlesztések, s gyaloghíd is épült.
– Milyen a település intézményrendszere, illetve társadalmi élete?
– Jól működő intézményekkel látjuk el a jogszabályok által meghatározott feladatainkat, van bölcsődénk, óvodánk, általános iskolánk, közösségi házunk és könyvtárunk. Az Egészségügyi központban házi-, gyermek- és fogorvos is rendel, jól működik a védőnői szolgálat, a Gondozási Központ pedig szociális alapszolgáltatásokat nyújt.
A közösségi élet igen aktív Dobozon, ami főként a civil szervezeteknek és a szinte minden korosztályt érintő, megszólító programoknak köszönhető. Békés egymás mellett élés jellemzi a roma és magyar lakosság mindennapjait, Jó a kapcsolata a települési és a roma nemzetiségi önkormányzatnak.
– Az idegenforgalom milyen szerepet játszik a település életében? Mit érdemes tudni Szanazug-üdülőterületről?
– Szerencsére Szanazug Doboz szerves része. Mintegy 400 nyaralóház található az üdülőterületen. Generációváltást tapasztalunk a tulajdonosi körben, s jól működik a Szanazugi Üdülőtulajdonosok Egyesülete, mely érdekvédelmi, együttműködési, fejlesztési célokra jött létre. Nagy hangsúly fektetünk a rendezett állapotok megteremtésére, fenntartására. Ha bármilyen pályázati forrás megjelenik, azonnal pályázunk. Vannak még feladataink, de jó úton haladunk.
Az üdülőterület egyébként a Fehér- és a Fekete-körös összefolyásánál található, egyedi, mondhatni páratlan természeti környezetben, Doboztól négy kilométerre. Zsák üdülőfalu, s mint ilyen, optimális hely a pihenésre, kikapcsolódásra vágyóknak. Az utóbbi időben szálláshelyek is épültek, jelenleg 16 szálláshely közül választhatnak az idelátogatók. Itt van a DÉMÉTÉR Alapítvány egyik pihenőháza, a Gyöngyház, amely két éve folyamatosan működik.
A környékbeli és a helyi lakosok keresik fel elsősorban Szanazugot, akik a szép természeti környezetre, a csendre, a madárcsicsergésre vágynak. Sok lehetőség nyílik az aktív pihenésre, sportolásra, például kajakozásra, futásra, kerékpározásra, túrázásra.
– Melyek a legnépszerűbb, leglátogatottabb programjaik?
– Minden hónapnak megvan a saját kiemelt rendezvénye. A legnagyobb és legnépszerűbb ezek közül a Majális, a Mézes Fesztivál, amely az idén július 5-én és 6-án kerül megrendezésre, valamint a Szent István Nap és az Adventi Ünnepségsorozat.