Dabas sorra megvalósítja az álmait

Dabas


A történelmi múlt tisztelete mellett az itt élők számára fontos a jelen, a település folyamatos fejlődése. Az önkormányzat igyekszik megteremteni azt az infrastruktúrát, amely Dabast fejlett európai kisvárossá teszi. Kőszegi Zoltán polgármester válaszolt a kérdéseinkre.

‒ Ön 1998 óta polgármestere a szülővárosának. Nyílván, ahogyan mondani szokták, minden szegletét jól ismeri. Kérem, hogy röviden mutassa be a települést magazinunk olvasóinak.

‒ Dabas egy különleges település, amely négy községből „nőtt össze” a 20. században. Ez eredményezi, hogy az itt élők identitásának meghatározó eleme a településrészekhez való kötődés, a város polgárai mégis egységesen dabasinak tartják magukat. Városunk Budapest és Kecskemét között a térség pólusa, járási központ, választókerületi székhely, amely nem pusztán önmagát, hanem a régió lakosságát is jelentős mértékben szolgálja. Dabas az Ország Közepe Kistérség egészségügyi, oktatási, közigazgatási, sport és kulturális centruma. A város igyekszik minden területen modern, ingergazdag környezetet teremteni úgy, hogy közben megőrizzük történelmi értékeinket. A város lakossága folyamatosan gyarapszik. Az elmúlt több mint egy évtizedben a születések száma minden évben meghaladta a halálozásokét, ennek köszönhetően húsz év alatt több mint 2000 fővel nőtt Dabas lélekszáma, amely ma már meghaladja a 17 200 főt. Mindez további intézményfejlesztéseket, bölcsődei, óvodai és iskolai férőhelybővítéseket tesz szükségessé a jövőben.

‒ Mennyit lendített Dabas gazdaságán az ipari park kialakítása?

‒ Az ipari parkot első polgármesteri ciklusom idején kezdtük el kialakítani, mert felismertük, hogy a jól szervezett helyi gazdaság, a munkahelyteremtés és -megtartás elengedhetetlen feltétele annak, hogy a város minden területen prosperáljon. Az eltelt több mint két évtized beigazolta, hogy jó döntés volt az ipari park kialakítása, amely azóta is folyamatosan fejlődik, jelenleg is több új gazdasági szereplő építi itt meg üzemcsarnokait, telephelyeit. Az ipari parkon kívül működő gazdasági szereplőkkel is folyamatos jó kapcsolatra és szoros együttműködésre törekszünk. Ennek köszönhetően a helyi gazdasági szereplők partnerként bekapcsolódnak a város hosszú távú fejlesztésébe.

‒ A viszonylag nagy távolságok, a város 15 kilométer hosszan nyúlik el az 5-ös főút mentén, mennyiben befolyásolták az intézményrendszer kiépítését?

‒ Dabas településszerkezete az országban egyedülállóan széttagolt. A város két legtávolabbi belterületi lakott pontja között közel 20 km a távolság. A városon belüli nagy távolságok miatt minden településrészen kialakítottunk olyan alközpontokat, amelyek városrészenként alapszolgáltatásokat biztosítanak. Minden városrészben építettünk és üzemeltetünk háziorvosi és gyermekorvosi rendelőket, védőnői tanácsadókat, kulturális közösségi színtereket, óvodákat. A városrészeket arányosan fejlesztjük úgy, hogy a lehető legtöbb, fenntarthatóan működtethető szolgáltatás a lakosság rendelkezésére álljon helyben. Fontos célunk, hogy a településrészeket összekötő úthálózatot fejlesszük, valamint a városrészek között újabb kerékpárutak épüljenek. A következő nagy célunk e téren, hogy a szomszédos Újhartyánt és a Dabasi-szőlők településrészt is kerékpárúton megközelíthetővé tegyük. Mindezek a feladatok sok figyelmet, munkát és jelentősen több forrást igényelnek, mint a kevésbé széttagolt szerkezetű településeken.

‒ Milyen beruházások valósulnak meg idén és a következő esztendőben?

‒ A végéhez közeledik két nagy beruházásunk, az egyik az 56 férőhelyes bölcsőde építése a városközpontban. Szintén a következő tanév előtt adhatjuk át a Gyóni Géza Általános Iskola új szárnyát, ahol öt új tanterem épül kormányzati támogatásból. Ennek a két beruházásnak az összértéke meghaladja az egymilliárd forintot. A városközpontban egykilométeres rekortán borítású futókör épül a Jubileumi Parkban az Aktív Magyarországért program keretében. Sáriban és Gyónon minibölcsődét építettünk, amelynek az átadására és üzemeltetésére készülünk a helyi egyházakkal együttműködve. Egy Interreg-pályázat keretében Sáriban szlovák nemzetiségi Babamúzeumot és Kézműves alkotóházat fejlesztünk. Közel egy kilométeren megújulhat a város főútja, a Bartók Béla út, amely a járási jelentőségű intézmények megközelítését szolgálja. Mindemellett nagyon sok feladatot kell megoldanunk a következő években, munkatársainkkal folyamatosan dolgozunk a város további fejlesztési tervein. Ezek közül a legfontosabb célunk egy modern, térségi kulturális központ létrehozása a város szívében.

‒ Dabas méltán büszke mozgalmas sportéletére. Milyen sportágakban jeleskednek, illetve milyen sportolási lehetőségek állnak a „civilek” rendelkezésére?

‒ A felnőtt férfi kézilabdacsapatunk évek óta az NB I-es bajnokság középmezőnyében játszik eredményesen. Az elmúlt években ennek köszönhetően a legjobb hazai csapatok is többször megfordultak a városi sportcsarnokban, az OBO Arénában. A játékosok számát tekintve a legnépszerűbb sportág még mindig a labdarúgás. A felnőtt csapat az NB III-ban a bajnoki címre tör. Közel ezer fő sportol rendszeresen az FC Dabas SE sporttelepén és Utánpótlás Központjában, amely a térség labdarúgó utánpótlásképzésének bázisintézménye. Közel egy évtizede működik a városban amerikaifutball-csapat. Az utóbbi években a legnépszerűbb sportok közé emelkedett a tenisz is. Az FC Dabas sporttelepén megépült többfunkciós labdacsarnok új teret nyitott a teniszezőknek is, akik több százan hódolnak ennek a sportágnak városszerte. A labdajátékok mellett nagyon népszerűek Dabason a fitnesz, a duatlon, a triatlon és az úszás sportágak, amelyekben számos országos és nemzetközi eredménnyel büszkélkedünk. Több százan hódolnak valamely küzdősportnak a vívás, karate, földharc, ökölvívás sportágak közül. Sok évvel ezelőtt dolgoztuk ki a sportoló város koncepcióját, amelynek jegyében minden évben sok erőforrást fordítunk a sportinfrastruktúra és sportélet fejlesztésére. Minden településrészen jól felszerelt játszóterek várják a gyermekes családokat, emellett a szabadős sportokat kedvelőket műfüves focipályák, sportparkok, és idén júniustól már két futókör is szolgálja. 

‒  Ugyancsak elismerésre méltó a város kulturális intézményrendszere. Milyen látnivalók, és a nyitás után milyen programok várják a Dabasra látogatókat? 

‒ Dabas talán legismertebb látnivalói a 18-19. században épült kisnemesi kúriák, amelyek egyedülálló számban találhatóak meg a városban, ennek köszönhetően Dabast a „kúriák városaként” is emlegetik. Az elmúlt évtizedben helyi építészeti értékvédelmi programot indítottunk el, együttműködésben egy civil szervezettel. Ennek köszönhetően tucatnyi kúria, polgári épület és a paraszti világot idéző gazdaház újult meg városszerte. A közeljövőben a legnagyobb pályázati támogatással bíró kúria-megújítás a gyóni Zlinszky-kúriát érinti. A városi közalapítvány, az önkormányzat és a Zlinszky család együttműködésének köszönhetően a település első, késő barokk épülete újra régi fényében tündökölhet majd. 

Dabason halad keresztül a Magyar Zarándokút, amely Esztergomtól Máriagyűdig vezet. A zarándokút mentén kerékpáros hidat építünk, fejlesztjük a Borzas-pusztai romtemplomot és környezetét a szomszédos Bugyi nagyközséggel. Gondot fordítunk a nagy népszerűségnek örvendő Szent Jakab-sétányra, amely Dabas egyik leglátogatottabb helyszíne. Szintén egy túraútvonal kiépítését tervezzük még ebben az évben Hernád településsel közösen ahhoz a ponthoz, ahol a legújabb kutatások szerint a mai Magyarország mértani középpontja található Dabas határában. 

A fejlesztéseken túl pedig szükség van a szellemi és lelki felfrissülésre is a hosszú pandémiás időszak után. Ezért az elmúlt hónapokban is kisebb-nagyobb gesztusokkal igyekeztünk kedveskedni a város lakóinak (Szívkapu, nőnapi tulipánfa, március 15-i kokárdafa, húsvéti tojásvadászat, anyák napi térzene). Az elmúlt egy év nem múlik el nyomtalanul az életünkből. Szükség van a veszteségeink feldolgozására, ezért egy szív alakú emlékhelyet tervezünk a városba, amely ennek a krízisnek és az áldozatoknak méltó mementója lehet. Reményeink szerint az emlékpont a nagy találkozások színhelye is lesz a jövőben. Fontos, hogy a közösségeink újra éledjenek, hogy ismét pozitívan tekinthessünk a jövőbe, ezért a következő hónapokban olyan koncerteket, szórakoztató közösségi programokat szervezünk, amelyek minden korosztálynak biztosítanak tartalmas kikapcsolódási lehetőségeket. Idén a városban a Családok évét hirdettük meg, lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy családjainkban és a városi nagy családunkban is újra szőjük azokat a szálakat, amik az elmúlt egy évben elfeslettek.