Cserkeszőlő a megye első számú turisztikai fogadóterülete

Cserkeszőlő


Cserkeszőlő Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részén, a Tisza és a Hármas-Körös között, a Tiszazug szívében található. Korábban Tiszakürt külterületi része volt, önállóságát 1952. január 1-jén nyerte el. A község messze földön híres gyógyhatású termálvizéről. Varga Attila polgármesterrel beszélgettünk.

‒ Jövőre lesz hetven éve annak, hogy Cserkeszőlő önálló község…

‒ Településünk valóban még csupán hetvenéves, ám a múltja több száz évre tekint vissza, hiszen már egy 18. századi térképen is lakott területként tüntetik fel, Kisasszonyszőlő néven. Méltó módon szeretnénk megünnepelni a kerek évfordulót, s ezért terveink szerint Cserke70 összefoglaló címen meghirdetett programsorozattal várjuk majd vendégeinket és természetesen a cserkeszőlői polgárokat is a jövő évben. 

‒ Cserkeszőlő legtöbbünk számára a fürdőjéről ismert. Milyen gyógyhatása van az itteni termálvíznek? 

‒ A fürdő az ellátó kutakból alkáli-kloridos és hidrogén-karbonátos, literenként 3659 mg oldott ásványi anyagot tartalmazó gyógyvizet kap. A magas ásványianyag-érték emberi szervezetre gyakorolt hatásainak köszönhetően egy-egy fürdőkúra alkalmazásával eredményesen kezelhetők a krónikus mozgásszervi és reumatikus betegségek, valamint a nőgyógyászati bántalmak is. A gyógyvíz gőzének belégzése segíthet leküzdeni a heveny és idült gyomor-, bél- és epebetegségeket, valamint hatásos a légzőszervi hurutok kezelésére. Fontos tudni, hogy medencéinkbe hidegvíz hozzáadása nélkül, hűtve érkezik a gyógyvíz, azaz nem történik hígítás. 

‒ Mekkora a fürdő vendégforgalma? Elsősorban honnan érkeznek a látogatók?

‒ Cserkeszőlő Jász-Nagykun-Szolnok megye első számú turisztikai desztinációja, de a Magyar Turisztikai Ügynökség besorolása szerint kiemelendő az országos és a nemzetközi jelentősége is. Községünk ezen besorolás alapján az előkelő „nemzetközi regionális”, továbbá „meghatározó egészségturisztikai település”-nek számít, és idehaza gyógyfürdő-gyógyhelyként a 9-10. helyen áll a fürdők rangsorában. A fürdő az év minden napján üzemel, csakúgy mint a szálláshelyeink. A fedett medencék mellett még télen is nyitva tartunk több kültéri medencét is a fürdőben.

   A fürdő látogatóinak száma évente 450 ezer körül mozog, vendégéjszakáink pedig meghaladják a 170 ezret, amely messze a legmagasabb a megyénkben. A járványhelyzet idején a tízhónapnyi leállás miatt látogatóink egyharmadát elvesztettük, ám idén júliustól már stabil növekedést könyvelhettünk el, s október közepére túlszárnyaltuk a 2019. év statisztikai adatait.

   A fürdőnk belföldi látogatói jellemzően Kelet-Magyarországról, valamint Budapestről és annak vonzáskörzetéből érkeznek. Cserkeszőlőn széles körű szálláshely-szolgáltatások találhatók a négycsillagos hoteltől kezdve az apartmanokon át a kempingig. Egyre jelentősebb az ország távolabbi vidékeiről, például a Dunántúlról érkezők száma, és szintén pozitív jelenség, hogy a járványhelyzet enyhülésével visszatértek a külföldi, elsősorban német, lengyel és román látogatók is, akik közül sokan évek óta visszajáró vendégeink.

‒ A fő bevételi forrást jelentő fürdő hosszú hónapokon át nem működött. Sikerült-e kilábalni a vírusjárvány okozta monetáris nehézségekből?

‒ Sajnos több mint egymilliárd forint bevételkiesést könyvelhetünk el a lezárások időszaka alatt, és el kellett fogadnunk, hogy ezt nem lehet máshonnan visszapótolni. Reményt keltő, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség foglalkozik velünk, és közvetíti a problémáinkat a kormány felé. Személy szerint engem az is reménnyel tölt el, hogy a helyreállítási alapból bőven juthat számunkra is segítség, mivel a megye vezető turisztikai települése vagyunk.

   Ám vegyük figyelembe azt is, hogy Cserkeszőlő önmaga is megállja a helyét gazdaságilag. Gyógyvizünk és dolgozói állományunk a garancia arra, hogy működésünk zavartalan lehessen. Vízkészleteinket hosszú időre levédettük, s ez szavatolja településünk anyagi biztonságát. 

   Jelenleg a községben mintegy 1700 vendégágy található, mindenféle szálláskategóriában. Ebből az önkormányzati tulajdonú szálláshelyek száma több százra tehető. Nyáron voltak olyan napok, amikor önkormányzati szálláshelyeinket egyszerre mintegy 850 személy vette igénybe. Az is kijelenthető, hogy vendégágyaink száma nem elégséges a jelenlegi kereslet kielégítéséhez, számításaink szerint további mintegy 1000 vendégágyra lenne még szükség a településünkön.

‒ Milyen beruházások és fejlesztések vannak napirenden?

‒ A pandémia alatti leállás idején nagyon sok régen szükségessé vált felújítást végeztünk el a fürdőben, és teljesen felújítottuk a település központi részének számító Fürdő utcai sétányt és a gyógyfürdőnk bejáratát.

   A fürdőben történt beruházások jelentős része az állagmegóvást és a költségoptimalizálást célozza meg, így például a meglévő épületeink burkolat-felújítását, festését, energetikai hatékonyságnövelését, továbbá a gyógyászati szolgáltatások portfoliójának bővítését, mely utóbbiak jelenleg is zajlanak. Ennek keretében rövidesen indítjuk a kardiológiai szakrendeléseinket, távlati cél pedig egy minden igényt kielégítő, széles palettájú egészségügyi központ kialakítása.

   A 2022-es évben fejlesztési terveink között szerepel egy új, nagy vízfelületű kültéri élménymedence tervezési és engedélyeztetési folyamatainak megindítása, a saját tulajdonú szállodát és a fürdőben található étteremet közvetlenül összekötő folyosó helyreállítása, valamint a Tourig Hotelünkben található konferenciaterem építészeti-épületgépészeti és belsőépítészeti felújítása.

   További beruházás lesz a kültéri tanmedence teljes korszerűsítése, amely építészeti és gépészeti felújítást foglal magába, s ennek megvalósulása esetén a gyermekmedence üzemeltetése is hatékonyabbá, biztonságosabbá válik.

   Mindenképpen említésre méltó, hogy a hőszolgáltatásunk hálózatfejlesztése jelenleg is folyamatban van, ezzel is törekedve magasabb szolgáltatási színvonal elérésére és a vendégigények teljesítésére. Ennek keretében többek között nagyobb méretű hálózatbővítést végzünk jelenleg a településen található tankerületi központ, azaz iskolánk bővítése miatt.

   2022 májusának végén befejeződik a Baghy‒Szinyei Merse-kúria teljes felújítása, mely egyedi turisztikai attrakciót kínál majd a műemlékvédelmet élvező borospincével együtt. 

   Pályázati forrásból látogatói központot épít községünk a híres és egyedülálló, úgynevezett I. számú kútnál. Az 1943-ban fúrt kút az ország egyik legmélyebb, ha nem a legmélyebb gyógykútja, a több mint 2300 méteres mélységével. Hőfoka is egyedülálló, teljes kihasználtság esetén 92 Celsius fokos gyógyvizet ad. 

   Elmondhatjuk, hogy Cserkeszőlő a nagyon forró termálvízzel rendelkező kutak községe, ahol a hideg víz az, ami hiányzik. Hatalmas készletekkel rendelkezünk geotermikus energia szempontjából is. Négy termálkutunk van különböző rétegekbe fúrva, 80 és 90 Celsius fok közötti vízhőmérséklettel, és két, úgynevezett hideg vizes kút is segíti a fürdőt. Ezek pár száz méteres mélységben találhatóak, és 35-40 Celsius fok körüli a víz hőmérséklete.

   Önkormányzatunk nyitott a termálvízzel kapcsolatos beruházásokra, és várjuk az ebben fantáziát és lehetőséget látó befektetőket. Vizünk nem csupán gyógyításra alkalmas, hanem például kozmetikumok készítésére is, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy magas lítiumtartalma miatt akkumulátorok gyártására is lehetőséget adna. A meleg víz felhasználásának egy másik kiaknázatlan lehetősége a mezőgazdasági termények olcsó szárítása.