Cseh László köszöntője
Jól emlékszem arra, hogy már egészen pici koromban imádtam vízben lenni, pancsolni, lubickolni. Így amikor arra került a sor, hogy édesapám, aki fiatalkorában maga is kitűnő úszóversenyző volt, azt mondta, ideje megtanulnom úszni, nekem az nem jelentett semmifajta félelmet.
Nem volt gond később sem, már serdülő úszóként sem a korai ébresztő, számomra sohasem volt „túl hideg” a víz. És sohasem felejtem el azt sem, amikor először pillantottam meg a miénk melletti nagymedencében edzeni Egerszegi Krisztinát. Akkor fogalmazódott meg bennem az, hogy egyszer majd én is szeretnék olyan eredményeket elérni, mint ő. Persze akkoriban én még csak ismerkedtem az úszással, s bár a Budapesti Spartacusban időnként voltak amolyan háziversenyek, komolyabb eredményeim nemigen akadtak.
Azt viszont a legszebb emlékeim között őrzöm, hogy a Spariban nagyon jó volt a legkisebbek, majd a serdülők csoportja. Jó barátságban voltunk egymással mi, gyerekek, de a szüleink is, ami valami pluszt adott ehhez az egész úszásdologhoz. Nem csupán a Kőér utcai uszodában találkoztunk, hanem sok más egyéb közös programunk is volt.
Aztán jönni kezdtek sorban az eredmények, noha máig úgy érzem, hogy akkoriban nem voltam „extrán jobb” a többieknél. Viszont mindig hittem abban, hogy ha lelkiismeretesen végzem az edzéseket, akkor annak előbb-utóbb az eredményei is megmutatkoznak majd a versenyeken. Ez a hitem a sportpályafutásom során mindvégig nagyon erős volt.
Az első figyelemre méltó eredményt serdülőkoromban értem el 400 méteres vegyesúszásban. Ekkor éreztem rá arra, hogy talán van keresnivalóm az úszósportban. A hazaiak mellett az éremgyűjtés nemzetközi szinten a linzi junior Európa-bajnokságon vette kezdetét.
Mindig is imádtam edzésekre járni, sohasem kellett nógatni, s ezt talán valamennyi edzőm, Kiss Miklóstól Turi Györgyön és Nemes Zoltánon át Plagányi Zsoltig is igazolná. Az elért eredményeim mellett mindannyiuknak azért is köszönettel tartozom, mert komoly szerepük volt abban, hogy én mindig jól éreztem magam a medencékben.
Aktív sportpályafutásomat a 2021-es tokiói olimpia után fejeztem be. Számomra máig szinte felfoghatatlan az a megtiszteltetés, hogy névadója lehettem a törökbálinti uszodának.
Ami pedig a magánéletünket illeti, feleségemmel és immár másfél éves kislányunkkal Halásztelken lakunk, abban a kisvárosban, ahol én annak idején felnőttem. Mindketten, sőt, remélem, mindhárman imádjuk ezt a helyet. Sok az itteni barátunk, élvezzük a település családias hangulatát, a bennünket körülölelő természet szépségeit. Meggyőződésem, hogy Halásztelek nem csupán a Csepel-sziget, hanem Pest vármegye egyik legkedvesebb települése.
Szeretünk a tavasz beköszöntével nagyokat sétálni a Duna-parton, vagy biciklizni a gáton, meg-megállva egy-egy baráti beszélgetés erejéig. Talán nem furcsa az Olvasónak, ha úgy fogalmazok: sportpályafutásom befejezését követően találtam ismét haza Halásztelekre, hiszen korábban az edzések és a versenyek elszólítottak innen.
Végezetül pedig, ami engem illet, egyelőre még keresem a helyemet a civil életben. Többféle elképzelésem van, de még egyik mellett sem köteleztem el magam. Az utóbbi hónapokban nem volt időm uszodába járni, de a terveim között szerepel az is, hogy valamilyen formában újra rátaláljak az úszás sohasem feledett örömére.
Cseh László,
olimpiai ezüst- és bronzérmes,
világ- és Európa-bajnok úszó,
Pest vármegye díszpolgára