A Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. évről évre folyamatosan bővíti a szolgáltatásait

Zalakaros


A cég honlapján változatos programok közül válogathatunk, egyebek mellett gyalog- és kerékpártúrák, lovaglás, sétarepülések és vízitúrák is szerepelnek a kínálatban. A fürdőváros immár nem csupán magas színvonalú turisztikai termék, hanem egy olyan brand, amely a minőséget szimbolizálja. Ódor Lászlótól, a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójától kérünk interjút.

– Milyen élményeket biztosít a különleges természeti környezet, és hogyan alakították ezekhez a szolgálatásaikat?

– Célunk, hogy a városunkat felkereső turistáknak egy olyan komplex élménycsomagot biztosítsunk, amelynek alapja az itt fellelhető, egyedülálló természeti környezet, gondoljunk csak a Kis-Balaton mesés növény- és állatvilágára, a Zalakarost körülölelő, kellemes túrákra hívogató erdőségekre, vagy a Zalai-dombság lágy lankáira. Ennél fogva az itt található kikapcsolódási lehetőségek és szolgáltatások összessége is azon célkitűzés mentén formálódik, hogy az aktív és passzív pihenést, rekreációt, gyógyulást, testi-lelki megújulást keresőknek megannyi alternatívát felajánlva nyújthassunk felejthetetlen napokat.

– Mi mindent kínál az Európában egyedülálló összetételű gyógyvíz, a fürdőkomplexum az idelátogatóknak?

– Zalakaros négyévszakos, háromgenerációs családi-, élmény- és gyógyfürdője az ide érkező bármely korosztály számára nyújt kikapcsolódási és szórakozási lehetőségeket. Az európai viszonylatban egyedülálló összetételű gyógyvízének és az arra épülő, több évtizedes tapasztalattal rendelkező gyógy- és wellness-szolgáltatásainak hála megtalálják számításaikat a gyógyulni, felfrissülni vágyók s az egészségüket megőrizni szándékozó, preventív gyógyulást kedvelők is. Számukra az újonnan elkészült, fantasztikus szaunavilág, a gyógy- és termálvilág, a különféle wellness- és beauty kezelések által garantált az újjászületés. A családdal érkezők sem fognak azonban unatkozni, mert a maradandó élményekről a kül- és beltéri óriási gyermekvilág, vagy éppen az Adrenalin Csúszdapark attrakciói mellett megannyi animációs és sportprogram gondoskodik. 

– Kinek ajánlaná a Zalakarosi Termáltó és Ökopart látványosságait, a Rendezvény- és Látogatóközpontot, a Karos Korzót?

–  Mi sem egyszerűbb ennél: mindenkinek! Hiszen városunk két legnépszerűbb látványosságáról van szó. A Termáltó és Ökopart városunk mesébe illő természeti ékszerdoboza. A lótuszvirágokkal teli tavacskán gyakorta úszkálnak vízimadarak, a nyárestéken pedig békakoncerteket is élvezhetünk. Bármely évszakban is érkezünk, itt mindig rácsodálkozhatunk a természet változásának csodájára. A tó mellett lévő Éger tanösvény interaktív tábláinak hála, mindezekről játékos formában, hasznos ismeretekre is szert tehetünk, sőt útunk során Tőzike tündérrel is találkozhatunk. 

   A város új centruma, a tavaly átadott gyógyhelyi központ, amelynek leglátványosabb eleme a modern Rendezvény- és Látogatóközpont, más néven a Karos Korzó, immáron színhelyéül szolgál Zalakaros hagyományos és újkeletű rendezvényeinek egyaránt. Fesztiváljai, zenés estjei, színházi előadásai vendégek ezreinek kedvencévé váltak. A rendezvénytér közvetlen szomszédságában pedig napozópark, Kneipp-taposó, aktív fitneszpark és rekortán futópálya épült.

– A város új közösségi találkozópontjaként jellemzik a Karos Korzót. Milyen programokkal teszik vonzóvá? 

– A Karos Korzó a tavaly nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A nyári hónapokban mindennapossá váltak és nagy népszerűségnek örvendtek a kellemes sétákhoz remek hátteret nyújtó, promenád jellegű zenés estek, melyeket a tér különböző pontján felbukkanó gólyalábas produkciók és tűzzsonglőr showműsorok színesítettek, vendégeink pedig a zenei és cirkuszi élményeken túl természetesen gasztronómiai élvezeteknek is hódolhattak, a finom falatok mellett a régió szőlőhegyeinek zamatos nedűiből is kóstolgathattak. 

   De nem maradtak el Zalakaros hagyományos nagyrendezvényei sem: a Zalakarosi Városnapok, a Zalakarosi Bornapok, az őszi Tök Jó Zalakaroson rendezvénysorozat, s persze városunk hagyományos sportprogramjai, a Sakkfesztivál, a Tour de Zalakaros és a Kis-Balaton Kör Futóverseny. 

   Az idei évben sem állunk meg, folytatódik rendezvényeink sora, és számos új, innovatív ötletet tartogatunk tarsolyunkban, amelyekkel nem csupán az ide érkezőknek, hanem az itt élőknek, városunk és környéke lakosságának is felejthetetlen élményekkel igyekszünk szebbé tenni a mindennapjait.

– Időjárástól független, egésznapos kikapcsolódást jelenthet a látogatóközpont? 

– Rendezvény- és Látogatóközpontunk a mintegy 250 fő befogadására alkalmas nagytermével számos lehetőséget kínál, kiváló helyszínéül szolgálhat számos privát jellegű, céges vagy éppen esküvői rendezvénynek. Jelenlegi nyitvatartási rendünkkel a város életének ritmusához és Zalakaros turisztikai igényéihez igazodunk, szeretnénk azonban a későbbiek során a generációk meghatározó találkozóhelye lenni.

   Az ide látogatók számára a Karos Korzó nem csupán egy rendezvényház, hiszen a mellette elterülő hatalmas zöldterület a város szíve is egyben, ahol mindig friss, tiszta levegőben tekinthetjük meg arborétumunk zöld kincseit.

– A környék nevezetességeit, látnivalóit is rendre „felfűzik” az ajánlatok közé. Összekapcsolódnak ezek a közeli településekkel?

– Turisztikai kínálatunknak mindig is szerves részét képezte a desztinációnkban fellelhető számos attrakció összessége. A környező településekkel való jó kapcsolatnak, a szoros együttműködésnek köszönhetően igyekszünk egy közös cél felé haladni, az egyes lehetőségek egymásra épüléséből profitálni. 

– Milyen szálláshelyekkel várják az utazókat, a túrázókat?

– Zalakaros szálláshelykínálata – bátran elmondhatjuk – remekül igazodik az igények sokszínűségéhez. A magánszálláshelyektől, apartmanházaktól kezdve egészen a négycsillagos szállodákig vendégeink széles spektrumon válogathatnak, igényeik szerint. Az elmúlt években elérhető pályázatoknak hála, a Kisfaludy Program kínálta fejlesztési lehetőségekkel a szálláshelyek jelentős hányada élt, ily módon varázsolva szebbé, bővítve szálláshelyi szolgáltatásaink színes palettáját. Büszkék vagyunk arra is, hogy településünk luxusszállodái további, egyedülálló wellnessfejlesztéseket valósítanak meg idén.