A Zalakarosi Fürdő messze földön híres magas gyógyhatású termálvizéről

Zalakaros

A fennállása során harmincmilliónál is több látogatót fogadó fürdő napjainkban új kihívások elé néz, az élményeket kínáló szolgáltatásaival tovább kívánja erősíteni pozícióját az idegenforgalmi piacon. Podlovics Péterrel, a Zalakarosi Fürdő Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.

– Ön 2020 júniusában váltotta elődjét a Zalakarosi Fürdő Zrt. élén. Milyen elképzelésekkel vette át a fürdőkomplexum irányítását, és ezt mennyiben módosította a járványhelyzet miatti zárás?

– Akkor már bőven benne voltunk a COVID-járvány okozta korlátozásokban, azaz egy olyan fürdő vezetését vettem át, amely éppen zárva tartott. Alaposan végig kellett gondolnunk munkatársaimmal azokat a lépéseket, amelyeket mindenképpen meg kell tennünk. Ezek között szerepelt egy új, vendégbarát beléptető rendszernek a kialakítása, ahol egy digitális platformon az egymásra épülő szolgáltatás és a vásárlási lehetőség biztosítása megtörténhet. Természetesen nekünk az a célunk, hogy a szolgáltatásainkat értékesíteni tudjuk. 

   A prioritások tehát szlogenként megfogalmazva a következők voltak: meglátom, megkívánom és megvásárlom. A bankkártyákéval egyenértékű biztonságot nyújtó karórás beléptető rendszert hoztunk létre. Már a tesztfázisa zajlik annak, hogy ezzel a karórával ne csupán a fürdő, hanem az azon belül üzemelő valamennyi vendéglátóhely szolgáltatásait is igénybe lehessen venni. A környező hotelekben megszálló vendégeink pedig a szobaszámláik terhére is tudnak vásárolni. E kényelmi funkciókat igyekszünk kiterjeszteni további szálláshelyekre is.

   Ezen felül fontos volt egy új árstruktúra kialakítása is. A korábbi, többféle árfekvésű belépőjegy helyett immár azonos áron a fürdő valamennyi szolgáltatását igénybe lehet venni. Úgynevezett „feláras” szolgáltatásként megmaradt az új szaunavilág és a gyógy- és termálvilág. 

   Mindezekkel sikerült pozitív irányban elmozdulnunk minőségben és a bevételek tekintetében is. Egyértelműen kedvezőek a vendégek visszajelzései. A tavaly tavaszi nyitást követően szinte kizárólag hazai vendégek érkeztek, majd a nyár végétől növekedni kezdett a külföldi vendégforgalmunk is. Ezzel együtt a 2021-es forgalmunk elmaradt a 2019-es adatokhoz képest.

– A pandémiás helyzet ellenére milyen stratégiai célokat fogalmazott meg?

– Komplex wellness-szolgáltatásokat szeretnénk nyújtani a vendégeinknek, amelyek azt eredményezhetik, hogy a fürdőbe érkezők akár napszakonként is igénybe vehetnek majd egy-egy kényeztető szolgáltatást. Például a belépőjegy árában benne lesz egy pluszszolgáltatás. Henry Ford mondta, hogy a szolgáltatás fontosabb, mint a nyereség, a nyereség nem cél, hanem a szolgáltatás eredménye lesz. Lehetőségeket kell nyújtanunk, és ha a vendégek elégedettek ezekkel, akkor vásárolnak majd újabb szolgáltatásokat. Jövő évi terveink között az egyik a zöldítés, a másik pedig a digitalizáció. Az utóbbi a minél optimálisabb működést jelenti, terhelésarányosan, ami akár egy íróasztal mellől is irányítható. 

– Elegendőek-e a szálláshelyek a fürdővendégek fogadására?

– E pillanatban három környező hotel építi be a jegyárat a szállodai szolgáltatásaiba. Fontos számunkra, hogy a zalakarosi magánszállásadók is kellő férőhellyel rendelkezzenek, hogy mindenki kedvére pihenhessen Zalakaroson. 

– Milyen a fürdő és az önkormányzat kapcsolata? Érezhető-e az, hogy önök mögött áll a város?

– A fürdő jelentős szerepet vállal a helyi Turisztikai Egyesület működésében ötletadóként és támogatóként, illetve fontos turisztikai szereplőként. Ezen a területen belül zajlik a városmarketing is. Példaértékű az összefogás az önkormányzat, a fürdő és a helyi szállásadók között. Közös célunk, hogy a Zalakaros brandet, a fürdővárost népszerűsítsük. Célkitűzésünk egy középtávú terv felépítése, kidolgozása, egységes kommunikáció mentén úgy, hogy a programok és a turisztikai attrakciók egymásra épüljenek, azok egymást erősítsék. 

– Prognosztizálható-e az év elején az idei vendégforgalom alakulása? 

– Optimista vagyok. Azt gondolom, hogy idén megközelíthetjük a 2019-es vendégforgalmat, de az igazán nagy fellendülés 2023-ra várható.