A VEMÉV-SZER neve jól cseng a megyében

Sportuszoda


Az építő- és szerelőipar szinte teljes vertikumát felölelő, veszprémi székhelyű cégcsoport az elmúlt évek válsághelyzeteiben sem veszített piaci részesedéséből, megrendelőik köre folyamatosan bővül. Boross Ottó ügyvezetőtől kértünk interjút.

– Tavaly ünnepelték fennállásuk 30. évfordulóját. Honnan indultak és hová jutottak az elmúlt három évtized alatt? 

– A VEMÉV-SZER Kft.-t 1991. július 15-én alapította meg az egykori Veszprém Megyei Építőipari Vállalat néhány vállalkozni kész munkatársa. A régi vállalat felszámolását követően annak üzletrészét az új kft. tagjai megvásárolták, így a cég teljes egészében magánszemélyek tulajdonába került. A társaság vezetése több évtizedes kivitelezői tapasztalattal rendelkezik. Az első években a vállalkozást évente 40-50 százalékos kapacitásbővülés jellemezte. Az elmúlt két-három évben a cég éves nettó árbevétele 5 és 10 milliárd forint között mozgott.

   Összességében elmondható, hogy Veszprém megyében és a balatoni térségben meghatározó kivitelező társaságként működünk. A cég piaci megítélése jó, anyagi helyzete stabil, megrendeléseink folyamatosak. Ez utóbbi elsősorban széles tevékenységi körünknek és a minőségi munkavégzésnek köszönhető. 

   Eddigi munkánk elismerését jelzi az is, hogy generálkivitelezésünkben valósult meg Veszprémben az ország egyik legnagyobb multifunkcionális csarnoka, a Veszprém Aréna, valamint a Veszprém Sportuszoda is.

– Mely piaci területeken vannak jelen?

– A cégcsoport tevékenysége az építőipari kivitelezés teljes vertikumát felöleli. Ennek megfelelően magasépítő, szakipari, épületgépészeti, villanyszerelési és asztalosipari tevékenységet is folytatunk. A VEMÉV-SZER Kft. generálkivitelezéssel, a VEMFA Design Kft. faipari termékgyártással, a GÉP-FLOTTA Kft. gépek és eszközök bérbeadásával, a VEMING Kft. ingatlanforgalmazással, a Pillér Építőanyag Kereskedés Kft. építőanyag-kereskedéssel, a Detherm Kft. pedig épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozik.

– Melyek azok a beruházások, amelyekre különösen büszkék? 

– Említettem a Veszprém Aréna és a Veszprém Sportuszoda teljes körű kivitelezését. Balatonfüreden mi végeztük a történelmi városrész teljes megújítását, építettünk a városban egy 64 lakásos luxusapartman-házat, Pápán középületeket újítottunk fel, illetve építettünk.

   Veszprémben az ottani állatkerti fejlesztésekben, középületek, köztük az Érseki Palota, templomok, iskolák és óvodák felújításában vettünk részt, s mi oldottuk meg a Szakképző Centrum infrastrukturális fejlesztéseit is.

– Hány embernek adnak munkát, s milyen a szakember-ellátottságuk? 

– A VEMÉV-SZER Kft. cégcsoport szinte minden építőipari szakmában saját szakembergárdával rendelkezik. A dolgozóink teljes létszáma jelenleg 180 fő. Az ő szakmai tudásuk, tapasztalatuk a nagyobb volumenű munkák esetén alvállalkozókkal kerül kiegészítésre.

– Mely körből kerülnek ki a legnagyobb megrendelők?

– Megrendelőink száma és köre évek óta folyamatosan bővül. A már meglévő megrendelőink közé egyaránt tartoznak jelentős gazdasági és társadalmi szervezetek, megyénk önkormányzatai, országos jelentőségű állami szervek és egyházi intézmények. Legnagyobb megrendelőink tehát a közszférából kerülnek ki, árbevételünk 90%-a ugyanis közbeszerzési pályázatok elnyeréséből, majd azok teljesítéséből származik.

– Elnyerték a Családbarát munkahely címet. Mit jelent ez az önök esetében?

– Óriási öröm és büszkeség volt számunkra a tavalyi évben elnyert Családbarát munkahely cím. Általánosságban elmondható, hogy a VEMÉV-SZER Kft.-nél családias a légkör a kollégák között, s mivel több éve dolgozunk együtt, baráti kapcsolatok alakultak ki. Ezáltal nem csupán a céggel kapcsolatos napi teendőkben segítjük egymás munkáját, hanem a magánéleti problémák áthidalása is sokkal könnyebb. Cégünk családbarát stratégiájának legfontosabb célja a családi élet és a munka összeegyeztetése.

   Mindennek a kulcsa az együttműködés és a csapatmunka. Nálunk ez a 30 év alatt családdá érett, egységes kollektívát alkotunk, együtt gondolkodunk, fejlődünk és figyelünk egymásra.