A túristvándi vízimalom
Internetezés közben véletlenül fedeztem fel az önök honlapját, a Pannónia kincseit, ami – bármilyen hihetetlen is – éppen kapóra jött nekem. Ugyanis nemrégiben a menyasszonyommal mi is véletlenül bukkantunk egy igazi pannón kincsre! Ezt az élményt szeretném most megosztani önökkel, illetve az olvasóikkal.
Budapestről autóztunk Vásárosnaményba, a leendő anyósomékhoz voltunk hivatalosak. Amikor az M3-as autópályáról rákanyarodtunk a 41-es útra, majd kisvártatva már Túristvándi belterületén haladtunk, egyszerre kiáltottunk fel. Nem akartunk hinni a szemünknek! A menyasszonyomnak mondania sem kellett, máris lassítottam és félreálltam.
Alig telt el egy perc, és már ott álltunk a híres-nevezetes túristvándi vízimalom előtt. Csodálatos építmény! Azóta persze utánaolvastunk a vízimalom történetének, s már rengeteg mindent megtudtunk róla, de akkor csak álltunk földbegyökerezett lábbal és ámultunk.
Károly bácsitól, a malom gondnokától már ott helyben megtudtuk, hogy a vízimalom feltehetően a 18. század első felében épült, s Európa egyetlen ilyen méretű és felépítésű vízimalma. A malomépület egyik felét a Túr folyócska partoldalára építették, míg a másik cölöpökön áll. A népi stílusban épült malom belsejét 11 ablak világítja meg, kívülről pedig három erkély díszíti, amelyekről csodálatos kilátás nyílik a folyóra, a környező erdőkre, közvetlenül alattunk a lapátos vízikerekekre és a duzzasztó zsilipre. A malom kéttornyos tetejét fazsindely fedi.
Belül meredek falétrák vezetnek a felső részbe. Károly bácsi a kedvünkért beindította a szerkezetet. Fantasztikus látvány és fantasztikus érzés! Minden félelmetesen rázkódik és dübörög körülöttünk, mégis biztonságban érezzük magunkat. És bármilyen hihetetlen is, a közel háromszáz éves vízimalomban ma is vígan őrölhetnénk lisztet!
Kedves kincskeresők! Ha Túristvándi felé visz az utatok, feltétlenül szánjatok egy órácskát a vízimalomra is. Higgyétek el, király!
Balogh Ákos, Budapest