Az Őrség és a Vendvidék kapujában, a Rába és a Lapincs folyók találkozásánál fekvő Szentgotthárd Vas megye egyik legdinamikusabban fejlődő települése. Iparról és turizmusról, kulturális kisugárzásról és az itteniek otthonosságérzéséről Huszár Gábor polgármesterrel beszélgettünk. 

− A rendszerváltás előtt hazánk legnyugatibb városát „határsáv volta” szinte teljesen elzárta a külvilágtól. Azóta Szentgotthárd gazdasági szerkezete jelentősen átalakult. Máig folyamatos az ipari fejlődés?

− Erre a kérdésre messzebbről kell indítanom a válaszomat, ugyanis Szentgotthárd már a millenniumi időktől kezdve a környék legjelentősebb ipari központja volt. A korabeli híradások szerint Szentgotthárd ipara felvette a versenyt Szombathelyével, sőt, azt talán még meg is haladta. Tehát a település mindig is ipari központ volt, azzal együtt, hogy a ciszterek mintegy első magyar óragyár is itt működött. Saját nyomdája volt e kisvárosnak. Aztán jött Trianon, majd a vasfüggöny, és a gyárak egy része bezárt. A politikai „gúzsbakötés” mellett azonban ipari átalakulás is történt, a dohány- és az óragyár megszűnt, viszont a selyemgyár Európa egyik legjelentősebb könnyűipari üzeme volt. A kaszagyárban készült szerszámokat szintén messze földön keresték. Szeretnénk is egy múzeumot létesíteni az ottani relikviákból.

Felsőszölnöktől az Őrségen át a környékbeli falvakig ezrével jártak az emberek Szentgotthárdra dolgozni. A rendszerváltást követően azonban beszűkültek azok a piacok, ahová az üzemeink termeltek. A 90-es évek elején 20-25 százalékos volt a munkanélküliség a városban. Aztán 1992-ben megjelent nálunk az Opel-gyár, s ez a váratlan lehetőség valahogy rendet tett a lelkekben. Az egykori fémipari szakmunkások könnyen „beletanultak” az autóiparba, azaz helyben megvolt a képzett munkaerő. 2013-ra kialakult Európa egyik legjelentősebb motorgyártó központja, ahol napjainkban motorokat és automata sebességváltókat gyártanak. És persze mindehhez társult az autóipari beszállító cégek sora. Alapítói vagyunk a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központnak. Az ebben részt vevő városvezetőknek, magamat is beleértve, meg kellett érteniük, hogy egyenként túl picik vagyunk, viszont négyen együtt – Szombathely, Zalaegerszeg, Nagykanizsa és Szentgotthárd − erősek tudunk lenni. A társulás teljes körű együttműködést jelent minden olyan területen, amely növelni képes a versenyképességünket. Nem tartom túlzónak azt az állítást, hogy ha okosan tesszük a dolgunkat, akkor ebből a régióból akár egy kisebbfajta Ruhr-vidék is lehet.

− Jelenleg milyen a határon átnyúló ipari park kihasználtsága?

− Az 1990-es évek közepén az akkori városvezetés, Bauer Károly polgármesterrel az élen, nagyon bölcsen úgy döntött, hogy létrehoznak egy, a határon átnyúló ipari parkot, elsőként Európában. Az osztrákok partnerek voltak ebben, ám egy idő után folyamatos törzstőke-emeléseket hajtottak végre, amit Szentgotthárd nem tudott megtenni, s ezért a földeket vitte be a „közösbe”. Így szép lassan a magyar földterületek több mint 90 százaléka osztrák tulajdonba került. Ezt mi megelégeltük, és 200 millió forintért visszavásároltuk a saját földjeinket. Ma már a magyar oldalon lévő földek százszázalékos önkormányzati tulajdonban vannak. Ennek köszönhetően a TOP keretéből 450 millió forintra pályáztunk az ipari park fejlesztésére. Tettük ezt azért is, mert egyébként lassan eléri a teljes kihasználtságot, így bővítjük tovább, és megnyitjuk az újabb területeket.

− Szentgotthárd 2020-ig szóló társadalmi-gazdasági programjának megvalósítása az eredeti ütemterv szerint halad?

− Igen, minden tekintetben. A város gazdaságáról, az iparfejlesztésről már ejtettünk szót. Ezért hadd emeljem ki a társadalmi programok közül a számomra talán legfontosabbat.  Nevezetesen azt, hogy ápolnunk kell az itt élő emberek lelki egészségét. A városvezetésnek hangsúlyos feladata, hogy kulturális programokat kínáljon, kulturális lehetőségeket teremtsen, mecenatúrát hozzon létre. Nekünk azt kell elérnünk, hogy a szentgotthárdiak és persze az idelátogatók is jól érezzék magukat ebben a városban. Egy város élhetőségét nem a díszburkolatú járdák határozzák meg, Szentgotthárdot meg kell töltenünk élettel.

− Akkor a beszélgetésünket fejezzük be ezzel. Milyen vendégmarasztaló lehetőségeket kínál a város az idelátogatóknak?

− Május elején, Gotthárd napján helytörténeti vetélkedőket szervezünk a környék általános iskoláinak. Július első hétvégéjén tartjuk, immár harmadik alkalommal a Szerelmesek Fesztiválját, amely egy ötnapos, országosan is egyedülálló kulturális programsorozat. A Történelmi Fesztiválra július utolsó hétvégéjén kerül sor. Szeptember első két hétvégéjén lesz a Zöld Szentgotthárd program, gasztronómiai bemutatóktól a vadászati kiállításig. Az idén 16 éves szentgotthárdi művésztelepen tíz művész tíz napon át dolgozik, s az alkotásaik a városunkat gazdagítják. De ezek csupán egy részét képezik városunk kulturális kínálatának, hiszen egész évben színes programokkal várjuk a hozzánk érkezőket. Mindannyiunknak jól kell éreznünk magunkat. Ez Szentgotthárd szemlélete.