A Szabadics Zrt. jó minőséget kínál

Szabadics

A Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt. nem csupán Zala megye, hanem az ország egyik legdinamikusabban fejlődő építőipari vállalkozása. A cég zalakarosi központjában Kovács Tamás vezérigazgatóval beszélgettünk.

− Idén lesz harminc esztendeje annak, hogy Szabadics József megalapította a jelenlegi cég jogelődjének tekinthető vállalkozását. Három évtized folyamatos fejlődésének eredményeként ma hol tartanak?

− Csupán címszavakban sorolom fel cégünk jellemzőit: korszerű vállalatirányítási rendszerrel működő nagyvállalat lettünk, szervezett és hatékony vezetési struktúrával. Kivitelezői szakmai tapasztalataink birtokában az építőipar szinte bármely területén képesek vagyunk kielégíteni a magas megrendelői igényeket. Modern az eszközparkunk, gyorsan alkalmazzuk az új technológiákat, nálunk folyamatos az innováció és stabil a törzsgárdánk.

− Milyen pozíciót töltenek be a hazai piacon?  

− A cégcsoportban több mint 300 kollégánk dolgozik, s főleg a Nyugat-Dunántúlon tevékenykedünk közmű-, mély- és magasépítési területeken. A hazai piacon számolnak a tudásunkkal, a régi és az új megrendelőink is szívesen szerződnek és dolgoznak velünk.

− Milyen eredménnyel zárták a múlt évet?

− A forgalmunk meghaladta a 10 milliárd Ft-ot, s jelenleg száz körüli projekten dolgozunk párhuzamosan. Az aktuális piaci viszonyoknak megfelelően alakul a termelési volumenünk, ami az elmúlt két évhez képest növekedést mutat. Az induláskor az alapító Szabadics József által lefektetett erkölcsi normákat próbáltuk mindig is betartani. Ez tulajdonképpen egy hármas pillér: szakma, megrendelők, kollégák. Ragaszkodunk a magas műszaki színvonalhoz, hiszünk az adott szó erejében, és megbecsüljük azt a csapatot, amely körülvesz bennünket, a kollégáinkat, akikkel büszkén dolgozunk együtt.

− Hogyan tudják biztosítani a megfelelő szakemberállományt?

− Hisszük, hogy folyamatosan fejlődni kell, szaktudásban és kompetenciákban egyaránt. Készséggel áldozunk kollégáink fejlődésére, tanulására, a közös tréningekre. Folyamatosan vonunk be a munkába fiatal és idősebb, nagy tudású szakembereket egyaránt.

− Milyen kapcsolatban állnak a működésük által érintett települések önkormányzataival?

− Az összes érintettel − önkormányzatokkal, vízügyi igazgatóságokkal, minisztériumokkal, oktatási intézményekkel, lakossággal − partneri kapcsolatot ápolunk, ezért szívesen visszavárnak bennünket. Az oktatási intézményekben előadásokat, tantervszerű oktatásokat vállalunk, és részt veszünk a duális képzésben is, mert hisszük, hogy a cég jövője az állandó megújulástól függ, melynek része a fiatalok bevonása.

− Most milyen kivitelezésen dolgoznak, illetve idén milyen feladatokat vállaltak?

− Büszkék vagyunk a zalaegerszegi tesztpályán végzett munkáinkra, az M70-es mentén épülő hidakra, a zalakarosi fürdő felújítására, a magyarszéki víztározó kivitelezésére és a dozmati víztározón végzett munkálatainkra.

− Melyek a hosszabb távú terveik?

− Szeretnénk a régióból kilépve a tevékenységünket a környező, főleg déli országokban is megismertetni. Menedzsment alapú tudásközpontként látjuk magunkat a jelenben és a jövőben, amely szakmailag, pénzügyileg képes sikeresen levezényelni nagyméretű projekteket idehaza és külföldön egyaránt.