„A sors így akarta, és ennél jobban nem akarhatta volna.”
Bencze Ilona ragyog. Jó vele beszélgetni, belső béke árad belőle, mint azokból az emberekből, akik tudják, hogy a helyükön vannak. Tette és teszi a dolgát. Játszik, rendez, tanít, színházba jár – dolgozni és kikapcsolódni. Játékmester: az előadások mestere – és a játék Mestere is. És tervezi a következő könyvét. Kevés szabadidejében a kertje, a rózsái jelentik számára a gyönyörűséget.
– Milyen korszakai voltak a hosszú madáchos együttélésnek?
– Először 19 csodás évet „éltünk együtt”, aztán kicsit eltávolodtam, vendégként játszottam vidéken. Lady Macbeth lehettem Zalaegerszegen, Kecskeméten Molnár Ferenc Testőrében a színésznő Rajhona Ádám oldalán a Szentivánéji álomban Titánia, Dan Micu rendezésében, a Rokonokban Lina. El kellett játszanom ezt az öt fantasztikus szerepet, hogy aztán megújulva térjek vissza a Madáchba. A sors így akarta, és ennél jobban nem akarhatta volna. A 45 Madách-évem alatt a legnagyobbakkal játszhattam együtt, mámor volt. Részese lehettem a nagy korszaknak, egy fantasztikus társulatnak. Aztán kezdődött a mostani nagy korszak, a musicalé.
– Könnyen ment a műfajváltás?
– Nem ért meglepetésként, hogy énekelnem kellett. Már főiskolásként játszottam Dulcineát a La Mancha lovagjában, több zenés darab után jött a Macskák, először az ifjú Bombalurina, majd a kivénhedt Grizabella. Szirtes Tamás, a színház igazgatója felkért, hozzunk létre egy musicalstúdiót. Három éven keresztül tanítottam a fiataloknak, őket rendeztem először.
– Jó érzés most látni őket?
– Örülök, ha játszanak, de megmondom, ha valamit nem látok jónak. Egyszer említettem Szirtes Tamásnak, hogy hiányzik nálunk a játékmester, egy nagyon fontos színházi pozíció. Megkérdezte, tudnám-e vállalni, és én igent mondtam. Azóta mellette ülök a musicalbemutatók előtti teljes próbaidőszakban. A feladatom, hogy színésznőként figyeljek arra, mit kell kihozni a szerepekből. A premier után − már a rendező nélkül − esténként figyelek, nehogy „elkanyarodjon” az előadás a rendezői elképzelésektől.
– Senki meg nem mondaná, hogy nemrég ünnepelte a 70. születésnapját. Derűt sugároz, harmóniát.
– A titok a testi, lelki és szellemi összhang. A szellemi összetevő a színház, az előadások, ennél többet foglalkoztatni az agyamat talán már nem is lehetne. A családi életemen kívül nekem a színház a mindenem. Ez a lelki egyensúlyomhoz is sokat hozzáad. Kevés kolléganő dolgozik, játszik, rendez, tanít aktívan az én koromban. Kell az energia.
– Az egyéniségéből az sugárzik, hogy kertes házban él.
– Igen. Ez a gyermekkori nosztalgiám, falusi lány vagyok, a lelkemben az is maradtam. Születésemkor Somogyban éltem Csurgón, aztán Marcaliban a nagyszülőkkel, Kaposvárra jártam középiskolába. Egyszerűen szükségem van a természet közelségére, látnom kell, ahogy rügyeznek a fák tavasszal, zöldbe borul a vidék. Sok virágom van, főként rózsám, és a tavasziak, krókusz, jácint, nárcisz, tulipán. A szobámban sok az orchidea, mindig van „valaki”, „aki” éppen virágzik. A kertes ház megadja a csendet, amire szükségem van, mert nagy zajban élek, sok ember vesz körül. Amikor hazamegyek, csönd vár, és a kutyáim.