A Pannonia Bio Zrt. a világ élmezőnyében

Csővezeték


A cég többféle terméket előállító biofinomítót üzemeltet Dunaföldváron. Világszínvonalú termelési eljárásokat alkalmaznak, s a Tolna megyei gyár az új, bioalapú technológiák fejlesztésének első számú hazai műhelye. Magazinunknak Hódos Ferenc, a Pannonia Bio Zrt. stratégiai igazgatója adott interjút.

– Melyek ezek a világszínvonalú eljárások és új technológiák?

– Legfontosabb működési elvünk, hogy nem dobunk ki semmit, nálunk nem keletkezik hulladék. A beérkező alapanyag, legyen az takarmánykukorica vagy árpa, minden egyes alkotóelemét felhasználjuk. A keményítőből cukor lesz, abból pedig alkohol, a fehérjéből állati takarmány, vagy emberi fogyasztásra alkalmas húspótló alapanyagok, míg a rostból megújuló biogázt állítunk elő. A biogáz mellékterméke, a fermentlé is feldolgozásra kerül, és egy organikus minősítésű, szerves talajkondicionáló készül belőle, Pannonia Grow néven.

Állatitakarmány-termékeink 100%-ban antibiotikum- és GMO-mentesek, az alkalmazott gyártási sztenderdjeink nem csak a hazai, de a legszigorúbb nemzetközi szabványokat is túlszárnyalják.

   Annak érdekében, hogy ezeket a termékeket ilyen minőségben tudjuk előállítani, gyártási folyamatainkat szüntelenül fejlesztenünk kell, valamint olyan innovatív technológiákat kell meghonosítanunk Magyarországon, amelyek eddig nem álltak rendelkezésre hazánkban. Ezen erőfeszítéseink teszik lehetővé, hogy valóban semmit ne dobjunk ki, a felhasznált alapanyag valamennyi alkotóeleméből terméket tudjunk előállítani.

– Mik voltak a cég történetének legfontosabb mérföldkövei? Hogyan bővült, fejlődött a dunaföldvári üzem?

– 2010-ben, a tervezés megkezdésekor hazánkban több mint 40 hatályos építési engedély volt hasonló biofinomító üzem létesítésére, azonban ezekből csak a mi projektünk valósult meg.

Éppen tíz évvel ezelőtt indult el a gyártás, 200 millió liter etanolt gyártottunk éves szinten, állati takarmányból pedig 150 ezer tonnát. Két évvel később másfélszeresére nőtt a gyártókapacitás. Nem telt el három év, és máris félmilliárd liternél jártunk, és több mint 300 ezer tonna fehérjetakarmányt állítottunk elő.

   Jól érzékelteti a léptéket, hogy csupán négy évvel az indulás után már saját kutató-fejlesztő központunk volt, mely mára közel 60 mérnöknek ad munkát. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a diverzifikálódás a termékek és folyamatok terén: megindult a kukoricaolaj előállítása, elkezdtük a biogáz üzemünk felépítését, és ezzel együtt megalkottuk a világon egyedülálló rostkiválasztó üzemünket. Hatalmasat léptünk előre a gyártóüzem energiahatékonyságának növelése terén. 2020-ban hároméves, közel 80 milliárd forint értékű beruházási programot indítottunk, melynek utolsó beruházásai 2022 utolsó negyedévében fejeződnek be.

   Valószínűleg soha nem jön el az a pont, amikor elmondhatjuk, hogy gyárunk fejlesztése befejezeződött. Az elmúlt tíz év a folyamatos bővülésről szólt, melynek köszönhetően létrejött a magyar agrárfeldolgozó ipar egyik legmodernebb gyártókapacitása. Büszkék vagyunk rá, hogy a COVID idején is bővíteni tudtuk az alkalmazotti létszámot, így az induláskori létszám ma már több mint nyolcszorosára növekedett. 

– Hány embernek biztosítanak megélhetést? 

– Az elmúlt egy évben közel 30%-kal bővült az alkalmazotti létszám, így már közel 400 főt foglalkoztatunk közvetlenül, azonban a folyamatos fejlesztéseknek, bővítésnek és kutatás-fejlesztési projektjeinknek köszönhetően büszkén mondhatom, hogy közvetve legalább 5 ezer hazai munkahely tartós fenntartásához járulunk hozzá.

– Honnan, milyen körből szerzik be az alapanyagot? Elsősorban hazai vagy külföldi piacra termelnek?

– Agrárországként szántóföldi gabonából többet termelünk, mint amennyit fogyasztunk, így a különbözet – hazai feldolgozás hiányában – feldolgozatlan formában kerülne exportra. Ezzel a hozzáadott érték előállítása is külföldön történne meg, nem beszélve a foglalkoztatási, adófizetési és egyéb gazdasági hatásokról. A Pannonia Bio dunaföldvári gabonafeldolgozóként, ahogy az elmúlt tíz évben is, a jövőben is helyben dolgozza fel a hazai alapanyagot. A Pannonia Bio nem csupán márkanév, hanem elköteleződés a magyar gazdák iránt: a mi sikerünk egyben a gazdák sikere is, hiszen az általuk megtermelt alapanyag Európa legnagyobb, egy helyen működő biofinomítóján keresztül juthat el a hazai és a külföldi piacokra. 

   Gyártókapacitásunk fontos szerepet játszik abban, hogy mind hazánk, mind pedig az Európai Unió fehérjeimport-igényét csökkenteni tudjuk helyben előállított, magas minőségű fehérjetakarmány termékeinkkel.

– Mit értenek azon, hogy a dunaföldvári üzem megtestesíti a fenntartható vidékfejlesztést?

– A dunaföldvári gabonafeldolgozó üzem példája jól tükrözi, hogyan lehet valóra váltani a hátrányos helyzetű vidéki területek felvirágoztatásának európai álmát. Városi környezetben sokkal egyszerűbb munkahelyeket teremteni. Jóval nagyobb kihívást jelent ugyanezt a gazdasági központoktól távolabbra eső vidékeken megtenni. Kevés cég képes vonzó jövőt biztosítani vidéki területeken, és ezzel egy időben hozzájárulni a klímaváltozás hatásainak enyhítéséhez és az energiafüggetlenség megteremtéséhez.

– Milyen szerepe van a bioetanolnak, illetve a Pannonia Bio Zrt.-nek a napjainkban egyre fontosabbá váló klímaváltozás elleni harcban?

– Vállalatunk elkötelezett híve a fenntarthatóságnak, mely nem csak egy hívószó, hanem a mindennapi tevékenységünk esszenciája is. A fenntarthatóság egyik kulcskérdése, hogy miként tudjuk a világunk működéséhez szükséges energiát olyan mód előállítani, hogy azzal nem merítjük ki a Föld készleteit, tehát folyamatosan megújuló forrásokból biztosítjuk a termelést. A biomassza alapú energiahordozók képviselik a legfenntarthatóbb utat jelenleg.

   Évi etanolgyártási kapacitásunk meghaladja az 500 millió litert. A hazai társüzemekkel közösen Magyarország a világ élvonalába tartozik az egy főre jutó etanol-előállítás terén: az USA és Brazília mögött a harmadik helyet foglalja el. Az általunk gyártott etanol felhasználása közel 80%-kal kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátását eredményezi a hagyományos, fosszilis alapú benzinhez képest. Tehát a bioetanol szén-dioxid-kibocsátása kevesebb mint egynegyede a fosszilis üzemanyagokénak, a teljes termelési ciklus figyelembevételével. Ez hatalmas ererdmény, amire méltán lehet büszke minden magyar ember.

   Egy friss, 2022-es francia kutatás megállapította, hogy az Európai Unió több országában már elérhető, 85 százalék megújuló bioetanol-tartalmú, E85 üzemanyagot használó plug-in hibrid benzines autó ugyanolyan szén-dioxid-kibocsátás csökkentésre képes, mint egy elektromos autó, a járművek és az akkumulátor teljes életciklusát alapul véve, mindezt jelentősen alacsonyabb beszerzési és üzemeltetési költségek mellett. Természetesen abban az esetben, ha az elektromos autó 100%-ban megújuló forrásból előállított áramot használ.

   Ez azért is fontos, mert jelenleg a világban azok a hangok erősödtek fel, melyek szerint jobb lenne a teljes, meglévő közlekedési infrastruktúránkat lecserélni tisztán elektromos hajtású eszközökre. Ezzel szemben, ha a fenntarthatóságot nézzük, akkor nem csupán a felhasznált „üzemanyagokat” kell vizsgálnunk, hanem azok fenntarthatóságát és költségét is. Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy egy ilyen átálláshoz nem csupán egy eszköz kell, hanem valamennyi elérhető, bizonyított megoldás használata szükséges, hogy eredményesen lehessen fellépni a klímaváltozás negatív hatásai ellen. A járműveket tölteni kell üzemanyaggal vagy elektromos úton az állomásokon, vagy esténként a házunk oldalában. Valóban készen állnak erre a rendszereink, vagy csupán a nagy autógyártók propagandáját halljuk?

– Nehéz időszakot élünk, magas az infláció, energiaválság van. Ebben a gazdasági környezetben hogyan tervezik, hogyan látják a cég jövőjét?

– Ahogy az elmúlt tíz évben, úgy a jövőben is kiszámítható és stabil partnerei kívánunk lenni a gazdáknak és a vevőinknek. A helyi alapanyag helyben történő feldolgozása számos előnnyel bír, melynek kiaknázását a jövőben is folytatni fogjuk. Ezt fogja tovább erősíteni a hamarosan beinduló árpa alapanyagra építő fehérjegyártó kapacitásunk. Az, hogy egy adott ország képes fehérjetakarmányt vagy bioüzemanyagot megtermelni, biztosítja a szuverenitását, és csökkenti az importtól való függőségét. 

   Az energiaárak drasztikus emelkedése természetesen minket is érintett, éppen ezért kezdtünk bele további korszerűsítésbe, amivel még tovább tudjuk növelni a termelő üzemünk hatékonyságát. Mi eddig is itt voltunk, és ezután is szerves részei kívánunk maradni a térség életének. Az elmúlt tíz év közös sikere a gazdákkal bizonyíték, hogy a partnerség hosszú távon kifizetődő, krízishelyzetben pedig létfontosságú.