Minden évben többször elmegyünk a nőtincsi tóhoz, már nem is emlékszem, mióta tart ez a szerelem. De hogy szerelem, az biztos, már csak azért is, mert nászutunkat is itt, a szomszédos Berkenyén kezdtük, onnan jártunk át naplementét nézni a tó partján. Kisfiaink születése után is az első kirándulásaink ide vezettek, egyrészt mert tavasszal gyönyörű, élénkzöld színűek a tó körül a dombok, élénksárga a nád, mélykék a víz, és csillog rajta a napsütés. A szürke városi tél után pedig másra sem vágyik az ember, mint színekre, és simogató napsütésre. Másrészt pedig itt tudtuk, hogy senki és semmi nem fogja megzavarni az újszülött babák álmát, csak egy-egy horgász ül csöndben a sétaút mellett.

Külön öröm volt, hogy most, amikor egy hete újra felkerestük Nőtincset barátainkkal, már játszóteret is találtunk a tó mellett, így a gyerekeknek is jobban megtetszett a hely. Lehet ugyan, hogy a horgászok csöndjét megzavarták, de úgy tűnt, ők is szívesen fogadják a kis turistákat, mert többen eldicsekedtek az aznapi fogással, és meg is mutatták a halakat a kíváncsi gyerekeknek. Ki tudja, lehet, hogy amikor a fiúk nagyobbak lesznek, egyszer majd azért fogunk oda járni, hogy ők horgásszanak…

Mészáros Johanna, Budapest