A megyei iparkamara jól kezeli a kialakult helyzetet

Iparkamara


Az elmúlt hónapok a koronavírus elleni küzdelem jegyében teltek. A veszélyhelyzet elmúltával a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara legfontosabb feladata a helyi gazdaság szereplőinek segítése abban, hogy ismét fejlődési pályára állhassanak, megerősíthessék piaci pozícióikat, megteremthessék üzleti forgalmuk biztonságát. Dr. Markovszky Györgytől, a megyei iparkamara elnökétől kértünk interjút.

‒ A 2007‒2008-as világválsággal összehasonlítható-e a mostani járványhelyzet gazdasági hatása? Megroppant-e Veszprém megye gazdasága?

‒ Az utóbbi e pillanatban még nem állapítható meg. Az eddigi adatokból az látható, hogy a Veszprém megyei vállalkozások többsége megbirkózott a járványhelyzet generálta gazdasági recesszióval. Számukra a legnagyobb kihívást egyébként a bizonytalanság és a tervezhetőség hiánya jelentette. A 2007‒2008-as gazdasági világválság és a mostani, pandémia okozta visszaesés ‒ alapvetően más jellegűek lévén ‒ nem hasonlíthatóak össze, az viszont talán elmondható, hogy a fejlett országok a 2008-asnál felkészültebben kezelhették a kialakult helyzetet. Úgy gondolom, hogy amennyiben nem jön egy újabb fertőzéshullám, a megye gazdasági szereplői viszonylag gyorsan visszafoglalhatják korábbi piaci pozícióikat.

‒ Hogyan tudja segíteni az iparkamara a kis- és középvállalkozásokat?

‒ Mindenekelőtt felhívjuk az érintettek figyelmét az egyre gyarapodó pályázati lehetőségekre. Aki időben „kapcsol” és sikeresen pályázik, komoly versenyelőnyre tehet szert a piacon. Új lehetőség a vállalkozók számára a 0,1 százalékos kamatozású folyószámlahitel, amelyre az igényléseket a megyei iparkamarához is benyújthatják az érintettek. Ez a hitelforma 100, míg a munkahelyteremtő hitel 250 millió forint erejéig vehető igénybe. Hasonlóképpen segíthet a Széchenyi Likviditási Hitel vagy a beruházási hitel mindazokon, akik rendelkeznek jól körülhatárolt piaci célokkal. A mi feladatunk egyfajta közvetítő, koordinátori szerep, amelynek minden rendelkezésünkre álló eszközzel igyekszünk maximálisan megfelelni.

‒ Sok területen újra beindult, illetve beindul az élet. Mindez milyen „mentori” feladatokat ró a megyei kamarára?

‒ Az elmúlt hónapokban a veszélyhelyzet okán csak online tudtunk kapcsolatot tartani kamaránk tagjaival, de remélhetőleg ősztől ismét eleget tudunk tenni mentori feladatainknak is, beleértve a szakmunkás- és a felnőttképzést is. 

‒ Milyen perspektívák rajzolódnak ki a megye gazdasági fejlődését illetően?

‒ Egyetlen példával szeretném illusztrálni a közeljövő lehetőségeit. A szálloda- és vendéglátóipar újbóli talpra állását nagymértékben megkönnyíti, hogy a Balaton-parti települések idegenforgalmi infrastruktúrája ma jóval fejlettebb, mint amilyen a 2008-as válság idején volt.

‒ A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara miben tud hozzájárulni a jelenlegi munkaerő-piaci helyzet javításához? 

‒ A jó hírem az, hogy lassan eléri célját az a kormányzati elképzelés, amelyhez a megyei iparkamarák is csatlakoztak, hogy érdemes szakmát tanulni, érdemes technikussá válni. Ezekben a hetekben és az előttünk álló hónapokban különösen fontos feladatunk felmérni a munkáltatói igényeket, és ennek megfelelően szervezni az átképzéseket annak érdekében, hogy a járványhelyzet alatt állásukat vesztett dolgozók minél előbb megtalálják helyüket a munkaerőpiacon.