A megye lehetőségnek tekinti az adottságait

Különleges földrajzi adottságokkal rendelkező, gazdag kultúrájú, a hagyományaihoz ragaszkodó és azt értékként megőrző, de a fejlődés előtt nyitott – így jellemzi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke.

–       A megye mely értékeire különösen büszke?
–       Gazdag kultúrájú és természeti adottságú megye a miénk, amely már területi nagysága alapján is figyelmet érdemel. Három történelmi megye hagyományait és értékeit visszük tovább. Más a szabolcsi és más a szatmári területen élők mentalitása, lokális tudata. Nem is beszélve Beregről! Ezzel együtt nyitott és befogadó a megye, az itteniek szeretik a távolról jött embereket, akik hamar beilleszkednek itt. A megyén mindig is fontos közlekedési utak vezettek át. Az Európai Unió ötös korridorja, ami Észak-Olaszországot és Kijevet köti össze, a megyét érintve hagyja el az országot. Irigylésre méltó tény, hogy az autópálya őszre elérheti Vásárosnaményt, s rádiusza majd a megye egészére ki tudjafejteni gazdaságfejlesztő hatását. Úgy gondolom, ha a magyar gazdaság intenzívebb növekedése beindul, azautópálya előnyeit egyre jobban ki tudjuk aknázni.

–       Szabolcsot az ország legszegényebb térségei között szokták emlegetni, ugyanakkor a kormányzati megfogalmazás Magyarország erőtartalékaként nevesíti.
–       A trianoni diktátum megnyomorította a megyét, történelmi hátrányaink többsége is ebből adódik. Mások és mi magunk is hátrányos helyzetű területként tekintettünk rá. Ám jelentős paradigmaváltás kezdődött el, a megyét immár a külhoni és a belföldi célközönségnek is inkább úgy pozicionáljuk, hogy a hátrányos helyzete helyett az itt rejlő lehetőségeket emeljük ki. Valóban, a miniszterelnök úr több alkalommal az ország erőtartalékaként emlegette Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét – mint feltárandó területet. Ezzel mi egyetértünk, sőt ezt a célt a területfejlesztési koncepcióban is megfogalmaztuk.

–       Mit tart a legígéretesebb lehetőségnek?
–       Éppen a történelmi és földrajzi adottságokból következően az itt élő embereknek sokkal többet kell tenniük azért, hogy ugyanolyan színvonalon éljenek, mint az ország szerencsésebb vidékein lakók. A megyében élők feltörekvési vágya, szorgalma, tenni akarása olyan erény, amire lehet építeni.

–       Szintén adottság, hogy három országgal határos a megye. Ennek vannak előnyei, vagy esetleg hátrányai?
–       A már említett paradigmaváltás a határmenti programjainkban is tükröződik. Arra törekszünk, hogy a történelmi hátrányt előnnyé kovácsoljuk egy újra egyesülő Európában. Ukrajnával egyedül ez a megye határos, és a helyzet most nagyon változékony, de történelmi távlatban – különösen, ha az Európai Unió tagjaként tekinthetünk majd Ukrajnára – ez az adottság előnyökkel járhat. Számos határ menti programban veszünk részt aktívan a következő hétéves uniós periódusban is, amelyre már meghatároztuk a célokat. Vannak magyar–szlovák, magyar–román programjaink, és mind a három szomszédos országgal közösek is. Nagyon büszke vagyok arra, hogy együttműködésben sikerült megújítani számos határon túli magyar örökséget. Ha egyet ki kell emelnem, a romániai Szatmár megyében a volt Károlyi-kastélyt említeném, amelyet Nagykárolyban romániai uniós forrásokból újítottak fel, de a belső munkálatok már a magyar szempontokat figyelembe véve zajlottak, így a román és az angol feliratok mellett magyar tájékoztató szöveget is olvashatnak a látogatók.