A magyar gazdaság tavaly jobban teljesített a vártnál
Kedvezőbben alakult az államháztartás helyzete, mint ahogy azt korábban prognosztizálták. A növekedés elérheti a 2,8 százalékot. Dr. Vereczkey Zoltán, a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt mondja, természetesen ehhez hozzájárult az is, hogy az olaj világpiaci ára alacsony volt. Főleg ennek következtében az infláció mértéke nulla százalék lehet.
Nőtt a gazdaság és nőttek az adóbevételek is – szögezi le az elnök. A 2014-es évhez viszonyítva összesen 848 milliárd forinttal magasabban alakultak a főbb adóbevételek. Ez a jobb gazdasági növekedéssel és a gazdaság fehéredésével függ össze. A központi költségvetés 2015. évi kiadásai – különös tekintettel az uniós programokra – mintegy 251 milliárd forinttal haladták meg az előző évi kifizetéseket. Dr. Vereczkey Zoltán a Pest Megye Lapjának elmondta, hogy az uniós programokra a tervezettnél 286 milliárd forinttal többet, összesen nagyjából 2800 milliárd forintot költött az ország. Korábban 2500 milliárd forinttal számoltak. A központi költségvetés kamategyenlege 38,1 milliárd forinttal volt kedvezőbb, mint 2014-ben, de a tervezettnél is 14 milliárd forinttal jobb lett.
A megyei kamarai elnök szerint a költségvetés adóbevételeinek növekedése arra is visszavezethető, hogy többet vásároltak az emberek, és ezáltal nőttek az áfabevételek. A fogyasztás növekedéséhez pedig az is hozzájárult, hogy nőttek a bruttó bérek, és az ország lakosai összes keresetének mennyisége is több lett. Összesen 6,2 százalék a növekedés, ami majdnem másfél százalékkal több, mint a tervezett.
Az ország gazdaságáról dr. Vereczkey Zoltán a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke lapunknak azt mondta: korábban 2,4 százalék volt a költségvetési hiánycél, ezt sikerült 2 százalék körül tartani. Az ország adósságának szintje is jobb, mint várták, 76 százalék alatt maradt.
Az, hogy rendesen megugrottak 2015-ben az adóbevételek, a tisztességes vállalkozások jogkövető magatartásának is köszönhető. A 2013-ban bevezetett használatarányos elektronikus útdíj bevezetése, a gazdaság fehérítése és például az online pénztárgépek megjelenése mind-mind előnyösen befolyásolta a gazdaság alakulását, de a legnagyobb bevétel a társadalombiztosításhoz futott be: egészségügyi és nyugdíjcélra mintegy 4130 milliárd érkezett. Általános forgalmi adó címén majdnem 3300 milliárd forintra tett szert az államkassza, eközben a személyi jövedelemadó-bevétel megközelítette az 1700 milliárdot, jövedéki adóból közel ezermilliárdos tétel származott, a társasági adó pedig csaknem 550 milliárdot hozott. Az öt nagy adótípusból összesen 10 000 milliárd forinttal számolhatott a kormányzat – mondta dr. Vereczkey Zoltán.
A kereskedelmi és iparkamara mindig is támogatta a gazdaság fehérítését célzó gazdasági intézkedéseket – jelentette ki az elnök. Ezek az eredmények pedig azt mutatják, hogy ez az ars poetica a jövőben is sikerekhez vezethet. Vereczkey szerint ezért köszönet jár mindazoknak, akik részt vettek ezen rendszerek kifejlesztésében és a vállalkozások ismereteinek bővítésében. De a legfőbb köszönet továbbra is a jogkövető magatartást tanúsító vállalkozásokat illeti.