A közösség érdeme a fejlődés Zalaegerszegen

Zala M76


A megyei jogú város utóbbi években tapasztalt fejlődése közös érdem, a sikerhez a tenni akarás, a csapatmunka jelenti a kiindulási pontot, hangsúlyozza Balaicz Zoltán, a város első embere, akit évértékelő, évindító beszélgetésre kértünk. 

‒ Hogyan összegezné Zalaegerszeg elmúlt évét, és mit hozhat szülővárosa számára az idei esztendő?

‒ Az elmúlt év, ahogyan a magunk mögött hagyott önkormányzati ciklus egésze, a gazdaságfejlesztés jegyében zajlott Zalaegerszegen. Négyezer új munkahely jött létre, a munkanélküliség aránya pedig 2,3 százalékra csökkent. Nagyszámú ipari beruházás, városfejlesztési program körül bábáskodtunk, jöttek létre új cégek, de a már meglévők közül is sok gyarapodott, bővült. Újabb szolgáltató- és kereskedelmi cégek, vendéglátóhelyek vetették meg a lábukat a városban, rengeteg társas- és családi ház, út, járda épült vagy újult meg. Továbbra is a város lendületes fejlesztése a legfontosabb, erős, versenyképes, de mindenképpen élhető, otthonos Zalaegerszeget szeretnénk. 

‒ Mi minden történik a Modern Városok Program keretében?

‒ Elkezdődött Zala megye történetének legnagyobb beruházása, a Zalaegerszeget a sármelléki nemzetközi repülőtér érintésével, az M7-es autópályával összekötő M76-os, kétszer kétsávos gyorsforgalmi út építése. A 170 milliárd forintos beruházás sok évtized után végre a zalai megyeszékhelyet is bekapcsolja az országos közlekedési vérkeringésbe. Az utaknál maradva: tervezési szakaszban van az M8-as úttal, vagyis Ausztriával összekötő út nyomvonala is. A másik hangsúlyos, és immár látványos fejlesztés a 9,5 milliárd forintból épülő fürdőkomplexum. Az Alsóerdőn kialakítandó sport- és rekreációs központ programja elindult, ahogy a Göcseji Múzeum felújítása is. Folytatódik a Mária Magdolna-templom felújítása, az új orgona beszerzése, parkolók kialakítása, a volt KISZÖV-székház rekonstrukciója és a Mindszenty József Múzeum és Zarándokközpont felépítése, ott új parkoló is épül. Elkezdődik a Göcseji úti temető ravatalozójának felújítása és a Mérlegház újjáépíttetése.

‒ Milyen programok várják 2020-ban a Zalaegerszegre érkezőket?

‒ A Zalaegerszegi Országos Fazekas-Keramikus Találkozó és Fesztivál már 17. alkalommal várja az érdeklődőket. Idén is lesz MOBIL Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia, de az Egerszeg Fesztivál, a Street Food Weekend és Művészeti Fesztivál, a Restart Fesztivál, az Országos Vadpörkölt Fesztivál és a X. Zalaegerszegi Sörfesztivál szervezői is készülnek már. A Kvártélyházi Nyár újra színes repertoárral jelentkezik. Ezek persze csak a nagyobb rendezvényeink, mellettük számos koncert, kiállítás, színházi előadás szövi át a dolgos hétköznapokat és a feltöltődésre szánt hétvégéket. Zalaegerszegen mindig mindenki találhat a maga számára ideális elfoglaltságot.