Mint megyéink legtöbbjében, így Nógrádban is befejeződött a korszerű közigazgatási rendszer megvalósításának első szakasza. Erről, valamint a megye mindennapjairól és a közigazgatás várható további korszerűsítéséről dr. Szabó Sándorral, a Nógrád megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjával beszélgettünk.

− Ön 2011, a hazai közigazgatás gyökeres újjáalakításának kezdete óta vezeti a Nógrád Megyei Kormányhivatalt. Miről szólt az elmúlt hét esztendő?

− A kormányhivatalok létrejötte a rendszerváltást követően a legnagyobb esemény volt a magyar állami közigazgatás újkori történetében. 14-15 szakigazgatási szervet összevonva megalakultak a kormányhivatalok, s ennek magam is tevékeny résztvevője lehettem. Elindítottuk a kormányablak-programot, amely Nógrád megyében, büszkén mondhatom, már be is fejeződött, hiszen kis megye vagyunk, mindössze hat járással. Mind a hat járási székhelyen működik kormányablak. 2013-tól folyamatosan, zökkenőmentesen kiépült a járási közigazgatási rendszer is.

− Hogyan jellemezné Nógrád megye mindennapjait?

− A gazdasági mutatók tekintetében Nógrád nem éppen a legjobb helyen áll, több paraméter vonatkozásában a sereghajtók között vagyunk. Ezért úgy gondolom, a mi feladatunk több és még nehezebb, hogy ebből a helyzetből valahogyan talpra tudjunk állni.

Földrajzi elhelyezkedésünk sajátos. Ugyanis ahhoz, hogy Budapest agglomerációja legyünk, túlságosan messze vagyunk, viszont ahhoz elég közel, hogy Nógrádból ne ingázzanak a munkavállalók naponta a fővárosba. A megye sajátosságából adódik az is, hogy bár hivatkozhatnánk arra, hogy csupán az Ipoly választ el bennünket északi szomszédunktól, ám az észak-dél irányú úthálózat fejlesztésében vannak még feladataink. A kormány Ipoly folyót érintő hídépítési eredményei és törekvései is ezt a problémát orvosolják. A 21-es főút négysávosítása óriási fordulatot hozhat, ez a fejlesztés jelentősen felgyorsíthatja a távolságok leküzdését. A korszerűsítés a jövő év végére készül el Hatvan és Salgótarján között, így megvalósul majd a nógrádi megyeszékhely elérése is a gyorsforgalmi úthálózaton keresztül.

− Egy aprófalvas településszerkezetű megyében nehézségeket jelentett-e a közigazgatási reform megvalósítása?

− Igen. 131 település található Nógrád megyében. Példaként Debrecent szoktam emlegetni, ugyanis a cívisvárosban 206 ezren laknak, a megyénkben pedig ennél kevesebben. Ez azt jelenti, mintha Debrecen lakossága 131 településen szétszórva élne. Az állami és önkormányzati közigazgatási és egyéb szolgáltatásokat biztosítani sokkal nehezebb egy ilyen, ráadásul nem asztallap simaságú megyében.

Nógrád megyének valahol a hazai turizmus erősödésében lehet a jövője, hiszen aki csendre, nyugalomra, igazi kikapcsolódásra vágyik, ami egyébként napjainkban egyre nagyobb érték lesz, az nálunk mindezt megtalálja. A turistaforgalom növekedését elsősorban a belső fizetőképes kereslet növekedésétől várjuk.

A mezőgazdaságban vannak már jó kezdeményezések, jellemzően kisebb családi vállalkozások. Állattenyésztés, hagyományos magyar fajtákkal, sajtkészítés. A megye területének negyven százaléka erdő, ám ennek gazdasági hasznát még nemigen látjuk.

A kerékpárút-hálózatot folyamatosan bővítjük, ám ami igazán fontos lenne, az az erdei kerékpárutak kijelölése, nyomvonalaik rendbetétele, megtisztítása. Kelet-Nógrád adottságai a terepkerékpár-turizmusnak kifejezetten előnyösek – úgy a Cserhát vidékén, mint a Karancs-Medves térségében.

− Megítélése szerint milyen lesz a megye és közigazgatása négy-öt év múlva?

− Szívesebben gondolkodom hosszabb távlatokban, ugyanis szerintem a közigazgatás a következő 15-20 év során alapvető mértékben át fog alakulni, olyannyira, hogy sok mindenről még elképzeléseink sincsenek. A mai adatnyilvántartási rendszereket az információtechnika hamarosan felülírja. Itt a legérdekesebb az egész témakör személyiségi jogi megközelítése. Mert ha fejlődni akarunk, akkor e cél érdekében fel kell áldoznunk a személyi identitásunk egy részét azért, hogy magasabb szintű közigazgatási ellátásban részesüljünk. Hogy szükség esetén követhető legyen, hogy éppen hol tartózkodunk, mennyi a pulzusunk vagy a vérnyomásunk – hogy például segítséget kaphassunk, ha arra szükség van.

Ha ma egy kormányablaknál dolgozó munkatársamnak azt mondanám, hogy erről és erről az ügyfelünkről ilyen és ilyen adatokra lenne szükségem, lehetetlent kérnék. Más és más rendszerben működik például az egészségügyi és az adóügyi nyilvántartás, és sorolhatnám még tovább.  Ma mi kérünk adatokat a polgártól. Az igazi jövő az, ha infrastrukturális közigazgatásban gondolkodunk, életünk valamennyi területére kiterjedő központi adatbankokban. Ez most még futurisztikus dolognak tűnik, tudom.