A kamara online térben találkozik a Zala megyei vállalkozásokkal

Online konzultáció


A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, alkalmazkodva a járvány miatti korlátozásokhoz, személyes találkozások nélkül látja el feladatát. A vállalkozások javaslatait felméri és továbbítja a döntéshozókhoz, továbbá online konzultációkat szervez. Kovács Dezső elnök szerint a megye gazdasága már várja az újranyitást.

‒ A koronavírus-járvány megváltoztatta az életünket. Ez milyen átrendeződést hozott a megye gazdaságában?

‒ Ahogyan az ország, úgy a megye gazdasági életére is drámai hatást gyakorol a járvány. A legnagyobb vesztes a turizmus és a vendéglátás. A visszaesés 2019-hez képest 90 százalék. Az ipari teljesítmény 6,1; ezen belül az építőipar 21 százalékkal maradt el az előző évitől. Az adóbevételek csökkenése és a járványügyi intézkedések többletköltségei miatt az önkormányzati beruházások volumene 7,5 százalékkal mérséklődött. A kiskereskedelemnél minimális, 2 százalék a visszaesés, de nyilván itt is vannak eltérések.

‒ Vannak-e még tartalékok a turizmusban, vendéglátásban a kilábaláshoz?

‒ Napi kapcsolatunk van az érintett vállalkozások vezetőivel. A megnyilvánulásaik nem szélsőségesek, de tapasztaljuk, hogy a tartalékok végére értek. Ott, ahol a gyógyturizmussal vagy a vendéglátással foglalkozó szervezetek önkormányzati tulajdonban vannak, még nagyobb a baj, mivel őket sújtja az adóbevételek elmaradása is. Mindannyian nagyon várjuk a korlátozások differenciálását, feloldását.

‒ A kamara tud-e bármiféle segítséget nyújtani a bajba került vállalkozásoknak?

‒ A korlátozások életbe lépése óta folyamatosan monitorozzuk a vállalkozókat ért hatásokat, felmérjük az álláspontjukat, javaslataikat, és azokat továbbítjuk a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának. A mikrovállalkozásokat a Digitális Zala programmal igyekszünk segíteni, olyan lehetőséget termetünk, hogy az online térben tudják promotálni a tevékenységüket, és tudjanak forgalmat generálni. A kamara feladata az érdekérvényesítés, nem tud pénzügyi segítséget nyújtani a vállalkozások számára. Utóbbira szolgál a Széchenyi Kártya és a Turisztikai Széchenyi Kártya, amelyek segítségével kamat nélkül juthatnak forráshoz a vállalkozások. 

‒ Nincs lehetőség képzéseket, konferenciákat rendezni. Sikerült alternatív lehetőségeket találni?

‒ A személyes találkozások valóban megszűntek, de a kamara egy percre sem zárt be. Videokonferencia szoftvert vásároltunk, és a fórumokat, találkozókat próbáltuk átterelni a most használatos online felületekre. Örömmel mondhatom, hogy tömegével érdeklődnek a vállalkozások akár a többórás előadások iránt is. 

‒ Milyen célokat tűztek maguk elé, hogy néz ki a 2021-es programnaptár?

‒ Januárban összeállítottuk a naptárt, de a korlátozások felülírják a terveinket. A céljaink és prioritásaink hasonlóak a tavalyihoz, de most már több ismeretünk van, látjuk a járvány hatásait, a lehetőségeket. Az innovatív online digitális megoldások használata immár rutinszerűvé vált, e téren korszakváltás történt, ami lehetőség is, nemcsak kényszer. Nagyon erős korlátozásokkal, de működik a kamara által felügyelt felnőtt- és szakképzés. Sok kritika éri a kamarát és a hasonló szervezeteket, de az tény, hogy a kormányzat a kamarákkal egyeztet és bevonja őket a döntéselőkészítő folyamatokba.