A Csanád nevet is felveszi Csongrád megye

Tisza

2020-tól Csongrád-Csanád lesz a mostani Csongrád megye neve – így döntött a parlament. A javaslatot Kovács Zoltánnal közösen Lázár János miniszter fideszes képviselőként terjesztette elő. A kezdeményezés Makóról indult. 

Több mint huszonöt év után változik a megyejegyzék, új nevet kap Csongrád megye. 2020. június 4-től a Csongrád-Csanád nevet viseli. A megyék nevéről és székhelyéről szóló módosított határozatot 140 igen szavazattal, 22 tartózkodás mellett fogadta el az országgyűlés.

Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter – aki fideszes képviselőként jegyezte a most elfogadott javaslatot, közösen Kovács Zoltánnal – korábban szimbolikus jelentőségűnek nevezte a névváltoztatást, utalva arra, hogy a több mint tucatnyi települést magában foglaló térségben ma is csanádi identitás él.

A tárcavezető kitért arra is, hogy az 1030-ban alapított Csanád megye 1920 után az ország közepéből a szélévé vált, az országhatárt megváltoztató erőszakos trianoni diktátumon túl pedig a tanácsrendszer is pusztítást jelentett a térségnek.

A Makóról indult névváltoztatási kezdeményezést a megyei közgyűlés június 30-án tárgyalta meg, és támogatását fejezte ki ahhoz, hogy a megye elnevezése Csongrád-Csanádra módosuljon.
A megyék átnevezésére irányuló kezdeményezés még idén áprilisban indult el. Lázár János több önkormányzatot is megkeresett azzal, vizsgálják felül, látják-e okát, értelmét a történelmi megyenevek újbóli bevezetésének. A megyenév változásának eshetősége Pest megye és Nógrád megye esetében merült fel komolyabban: az előbbi Pest-Pilis megye, az utóbbi Nógrád-Hont megye nevet kaphatná.

A megyék átnevezéséről az 1950-es közgazdasági reform óta utoljára 1990-ben történt határozat, akkor jött létre például Jász-Nagykun-Szolnok megye Szolnok megyéből, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Szabolcs-Szatmárból és Győr-Moson-Sopron megye Győr-Sopron megyéből.

Fotó: Wikipédia