Musical, rockopera és mesejáték is szerepel a veszprémi Pannon Várszínház nyári programjában

Veszprém

A felnőtteket és a gyermekeket is várja nyári programjaira a veszprémi Pannon Várszínház, amely tizenhat településen tart nyári előadásokat. Először láthatja a közönség a veszprémi társulat előadásában a Mária evangéliuma című rockoperát. 

Június elejétől augusztus végéig mintegy 40 előadása lesz a Pannon Várszínháznak tizenhat településen. Vándorfi László, a színház igazgatója sajtótájékoztatón ismertette a nyári programot. Elmondta, hogy A padlás című musicalt július 29-én, Máté Péter és S. Nagy István Egy darabot a szívemből című musicaljét pedig július 30-án láthatja a közönség Veszprémben, az egykori várbörtön udvarán.

Az alsóörsi strandon az Egy bolond százat csinál című darabot nézhetik meg július 22-én, Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi Mária Evangéliuma című rockoperáját pedig Balatonlellén mutatják be július 28-án.

A teátrum igazgatója arról számolt be, hogy az alsóörsi strand ad helyet Heltai Jenő Szépek szépe című mesejátékának, amely öt hétvégén hívogatja a gyermekközönséget július 23-i kezdéssel, augusztus 14-i befejezéssel. A dzsungel könyve című előadást is több helyütt tűzik műsorra. A darab  Balatonlellén debütál július 28-án.

Új helyszínként Pápán is fellép a társulat, augusztus 16-án az Egy darabot a szívemből című musicallel, melyet Fehérvárcsurgón és Balatonlellén is bemutatnak.

A Pannon Várszínház nyári kínálatában szerepel még a Hegedűs a háztetőn című előadás is, melyet Komáromban és Budapesten is bemutatnak. A Péter és a farkas című mesedarabot Balatonfüreden, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadást pedig Kőbányán és Budapesten állítják színpadra.

fotó: Penovác Károly