Új autószalon Jászberényben

jpauto

Másfélmilliárd forintos beruházással építette fel legújabb Mercedes-Benz márkakereskedését a százszázalékos magyar tulajdonban lévő Jász-Plasztik Autócentrum Kft. (JP Auto). A Jászberényben létesített új bemutatóterem és szerviz építésével 15 új munkahelyet teremtett a cég. 

Június elején nyílt meg Jászberényben a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. legújabb Mercedes-Benz márkakereskedése. A magyar tulajdonban lévő vállalkozás a 1,5 milliárd forintos beruházással 15 új munkahelyet hozott létre. Az új bemutatóterem és szervizcsarnok több mint ötezer négyzetméteren épült fel.

Kovács Róbert, a kft. ügyvezető igazgatója a megnyitón elmondta, hogy a komplexumban tíz beállásos személyautó- és tehergépjármű-szerviz, és a jelenleg elérhető legmodernebb technológiát alkalmazó karosszériajavító műhely és fényező üzem is helyet kapott.

Beszámolt arról is, hogy a JP Auto az elmúlt húsz évben több mint 6500 új Mercedes-Benz modellt értékesített.
A Jász-Plasztik Autócentrum Kft. 1996-ban kezdte meg a Mercedes-Benz személygépkocsik és transzporterek forgalmazását, majd 2005-ben tovább bővítette a palettát KIA személygépjárművek árusításával, 2013-ban pedig elkezdte a Suzuki modelljeinek értékesítését és szervizelését is. Bemutatótermei öt magyar városban találhatóak meg: Budapesten, Jászberényben, Nyíregyházán, Veszprémben és Egerben.

A nyilvános cégadatok szerint a jászberényi székhelyű Jász-Plasztik Autócentrum Kft. éves értékesítésének nettó árbevétele 2015-ben több mint 18 milliárd, 2016-ban pedig csaknem 24 milliárd forint volt. A társaság adózott eredménye tavaly 757 millió forintra nőtt az egy évvel korábbi, mintegy 468 millió forintról.

2016-ban a JP Auto értékesítette a legtöbb KIA gépjárművet Magyarországon, s ezzel immár harmadízben szerepeltek e rangsor élén.

fotó: jpauto.hu