Szügy fejlődése biztosítottnak látszik

Szügy

Az 1400 lelkes, gazdag történelmi múlttal rendelkező község Nógrád megye északi részén, a balassagyarmati kistérségben, a Cserhát nyúlványainak és az Ipoly-völgy találkozásánál fekszik. Arról, hogy a települést az ott élők miért tartják „fejlődésre ítélt” falunak, Markó Antal polgármestert kérdeztük.

Az elmúlt években az önkormányzat kiemelt feladatként kezelte a helyi munkahelyteremtést, s ennek érdekében új ipari területeket hoztak létre. Döntő többségükben a helyi lakosoktól vásárolták meg az ezekhez szükséges földterületeket, melyeket aztán kivontak a mezőgazdasági művelés alól. Kiépítették a teljes körű infrastruktúrát – víz, csatornázás, villany, gáz −, utakat építettek, és a Volánnal közösen megszervezték a dolgozók tömegközlekedéssel történő szállítását. Markó Antal polgármester elmondta, hogy elsők között a Zollner Elektronik, a Parat Ungarn és a Magna Car Top Systems létesített itt üzemeket. Mindhárom cég jól prosperál, folyamatosan fejleszt, s a Szügyön működő kis- és közepes vállalkozásokkal együtt több mint 1400 munkavállalót foglalkoztatnak, azaz a munkahelyek száma meghaladja a településen élő munkaképes korú lakosság létszámát.

Ám nem dőltek hátra a székben! Egy nyertes pályázatnak köszönhetően egy tízhektáros területen újabb ipari parkot hoznak létre, azon is kiépítik a teljes infrastruktúrát, s ide majd elsősorban kis- és közepes vállalkozásokat várnak. A tervek és az engedélyeztetések már elkészültek, s maga a kivitelezés várhatóan a jövő év első felében befejeződik. Felépítenek itt egy inkubátorházat, valamint egy olyan napelem-parkot, amely képes lesz arra, hogy biztosítsa az itt működő cégek villamosenergia-ellátását. A szügyi nevezetességek közül Markó Antal megemlítette a volt Vármegyeháza épületét, a Simonyi- és a Paczolay-kastélyt, a Beniczky-kúriát, valamint a Dudáska-hegyen épült új kilátót, a festői horgásztavat és a falumúzeumot. A község gazdag programkínálatából pedig kiemelte a hagyományos farsangi rendezvényüket, a tavaszköszöntő ünnepet, a majálist és a falunapot. Annak pedig, aki december 17-én ellátogat a községbe, felejthetetlen zenei élményt kínál a művelődési házban tartandó karácsonyi koncert.