Példaértékű együttműködés Gödöllőn

Gödöllői kastély

A Gödöllői Királyi Kastéllyal kötött megállapodást a Magyar Utazási Irodák Szövetsége, melynek értelmében több területen is előnyt élveznek a szakmai szervezet tagjai. Az együttműködéstől a partneri viszonyok erősödését, a látogatók számának emelkedését várják. 

A keretszerződésben a kastély több, az utazási irodák munkáját segítő, azt megkönnyítő vállalást is tesz. Az egyik legfontosabb, és különösen a kis irodák számára jelent nagy segítséget, hogy a MUISZ tagjai éves 300 fős csoportlétszám alatt  kedvezményt kapnak a belépőjegyek árából. A kedvezményekből a kiutaztatók sem maradnak ki, számukra a kastély azt ajánlotta fel, hogy rendezvények esetén kedvezményeket ad a terembérleti díj árából.

Ám nem csupán emiatt példaértékű a mostani megállapodás. A minap aláírt együttműködéssel kapcsolatban dr. Erdei Bálint, a MUISZ elnöke azt közölte, hogy a kastély vállalta: kedvezményt nyújt az utazási irodák által küldött vendégeknek a belépőjegyek árából, ezen felül speciális kedvezményeket biztosítanak számukra rendezvények foglalása esetén is.

– A megállapodás a szövetséggel még hatékonyabbá teheti az utazási irodákkal eddig is meglévő jó kapcsolatainkat. Az együttműködéstől azt reméljük, hogy még több látogató érkezik a kastélyba szervezett formában, utazási irodákon keresztül. Az áraink előzetes megadásával pedig egy régóta fennálló piaci igénynek próbálunk eleget tenni. Abban bízunk, hogy ez a partneri viszonyaink erősödését hozza magával egy folyamatosan növekvő és versengő piacon, ahol – csak a kastély esetében – száznál is több szereplő van jelen – nyilatkozta Gönczi Tibor, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója.

A 18. század egyik legjelentősebb főura, Grassalkovich Antal a kastélyt és a hozzátartozó épületegyüttest az 1740-es években építtette, Mayerhoffer András tervei alapján. A felújított épületben ma múzeum működik, a kastély pedig jelentős rendezvényközpont is.