Talán kevesen tudják önök közül, hogy mennyi minden fűzött engem Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez már azelőtt is, hogy tizenegy esztendeje vezérlő csillagom a Szigligeti Színházba terelt. Máig boldogsággal és hálával tölt el, hogy akkor volt bátorságom elfogadni a felkérést, s képes voltam meghallani az igazi hívó szót. Az ösvény, amely idevezetett, nem volt ismeretlen, ez segített abban, hogy a megfelelő pillanatban rá tudjak lépni.

Apai felmenőim Kisújszállás szellemi gyarapodásáért küzdöttek az elmúlt századok történelmi viharaiban. Istenben megboldogult kedves Nagyapám és Édesapám református hitben, nagy szeretetben egyengették utam, örökre belém táplálva az egymás iránti kölcsönös megértést és szeretetet – ugyanakkor a hasonlóan gondolkodók közösségéhez tartozás hatalmas erejét.

Fiatal éveim alatt a család nagyon boldog gyermekkort varázsolt körém, melynek legjelesebb, legemlékezetesebb ideje a nyári hónapok Kisújszállása volt!

Ennek az igazgató-tanító családnak kései sarjaként talán őrzök magamban néhány olyan tulajdonságot, amelyeket szűkebb és tágabb értelemben vett családom, otthonom, színházam, városom javára tudok kamatoztatni.

Szeretett feleségem nagyapja, Botár Imre, a kiváló egyháztörténész a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium történelem−latin szakos tanáraként dolgozott, s olyan tiszteletet vívott ki, hogy ma utca viseli a nevét. Amikor feleségem, Csilla elkísér Szolnokra, hogy megtekintse a premiereket, kicsit ő is hazajön ebbe a városba.

Nagy örömmel látom, hogy esténként hány meg hány településről érkeznek hozzánk nézők szerte a megyéből, mert én tizenegy évvel ezelőtt pontosan ezt képzeltem el: igazi népszínházat eklektikus műsorral, melyben minden műfaj megjelenik. Ha még az álmodott „új köntöst” is sikerül majd ráadni a színházra, akkor azt hiszem, valami olyasmi válik valóra, melyre nem csak kisújszállási őseim lehetnek büszkék!

Kellemes olvasást kívánok, és várom önöket előadásainkra szeretettel.

Balázs Péter

Kossuth-díjas színész, rendező,

színházigazgató