Gödöllő, a sportfellegvár

Az elmúlt időszakban Gödöllő a sport kapcsán is szerepelt a híradásokban. Mint Gémesi György polgármester mondja, nemcsak a hagyományosan itt megrendezett kardvívó BEK-ről vagy a női röplabda-bajnokságban érdekelt TEVA-GRC-ről van szó, hanem arról is, hogy a tervek szerint uszoda épül a városban.

Állami beruházásként 50 méteres medencéjű fedett versenyuszoda épül a városban, melynek teljes költsége várhatóan 2,5-3 milliárd forint lesz. – Örömteli, hogy az uszoda-beruházással a város és a térség is gazdagodik. Gödöllő város önkormányzata köszönetét fejezi ki, hogy a kormány ezzel a lépésével elismerte és méltányolta a sport terén évek óta zajló munkát, elsősorban az utánpótlásért tett erőfeszítéseket. A város természetesen nyitott minden további együttműködésre. Egyetértek Balog Zoltán miniszter úrral, aki azt mondta, hogy az állam abban érdekelt, hogy egészséges nemzedékek nőjenek fel – mondta Gémesi György. A város ugyanis a 2007-ben hétéves időtartamra szóló sportkoncepciójának köszönhetően 2008 óta több mint 1 milliárd forintot fordított sportlétesítmény-beruházásokra: új sportcsarnokot kapott két általános iskola, új vívóterem épült, és elkészült egy sportcentrum is két műfüves és egy nagypályával. A város mindezeken kívül komolyan támogatja az utánpótlássportot, évente 50 milliót oszt szét a sportszervezetek között.

Az újabb, várhatóan áprilisban a városi képviselő-testület elé kerülő sportstratégia továbbviszi ezt a lendületet.