Domborművet avattak Roffi Borbély György tiszteletére Tiszaroffon

Tiszaroff

Roffi Borbély György, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egykori főispánjának domborművét avatták az általa alapított csecsemő- és szülőotthon falán. A dombormű Pogány Gábor Benő alkotása.

Településeink történelmének kiemelkedő személyiségeire fontos emlékeznünk, munkájuk nem merülhet feledésbe − hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Tiszaroffon, ahol Roffi Borbély György egykori főispán domborművét avatták fel.

Roffi Borbély György 1875-ben Tiszaroffon született, s a Vöröskereszt, valamint a nő- és csecsemővédelem térségi megalapítója volt. Emellett a vízi közlekedés fellendítése érdekében bekötőutakat építtetett, valamint az alföldi telivértenyésztés ügyében is jelentős lépéseket tett.

− A múlt kiemelkedő alakjai kötelezik a jelenben élőket. Mindenütt éltek olyan személyiségek, akiknek sokat köszönhetünk, akik példáját érdemes követni – hangsúlyozta a miniszter.

Roffi Borbély György a megye első számú helyi vezetője volt, nevéhez számos fejlesztés, szolgáltatás kialakítása és középület létrehozása fűződik. A megye életében komoly szerepet töltöttek be azok a nemesi családok, amelyek birtokokkal rendelkeztek, egyházfenntartók voltak, fejlesztették a gazdaságot és munkát adtak az embereknek, kastélyaik pedig komoly építészeti értéket képviseltek. Ezek között is kiemelkedő a Roffi Borbély dinasztia, amelynek tagjai között végvári vitézt, katonatiszteket, református gondnokot, földbirtokost és köztisztviselőt egyaránt találhatunk – mondta Fazekas Sándor.

Tiszaroff büszke lehet Roffi Borbély Györgyre, akinek a munkássága évtizedeken keresztül meghatározó volt a térség és a vármegye fejlődésében.

Templomtoronyhoz, az alföldi pusztából kiemelkedő hatalmas fához hasonlította Roffi Borbély Györgyöt Kovács Sándor. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke szerint az egykori főispán életművével mutatott utat saját korában éppúgy, mint napjainkban.

Halála után a település szobrot állíttatott az egykori főispánnak, ám az alkotás eltűnt a történelem viharában. Ennek pótlására hivatott a most leleplezett dombormű, amelynek a helye, a Roffi Borbély György által alapított csecsemő- és szülőotthon is szimbolikus – jegyezte meg Kamarás Zsolt. Tiszaroff polgármestere Roffi Borbély Györgyöt nemesként és közszolgaként jellemezte, akinek életét végigkísérte a közjó szolgálata.

fotó:jnsz.hu