Rohamosan elöregedő társadalomban élünk, az ellátásra, gondozásra szorulók száma a későbbiekben meghaladja majd az aktív népességét. Az idősotthonok szerepéről és az általuk nyújtott szolgáltatásokról Kiss Péterrel, a Kék Duna Idősek Otthona és Egészségközpont fenntartójával beszélgettünk.

– Elöljáróban tisztázzuk a fogalmakat. Mi a különbség az idősotthon és a nyugdíjasház között?

– Az idősotthont – mint jogi kategóriát – a szociális törvény szabályozza, és szigorú szakmai felügyelet mellett működik. A legfontosabb feltétel, hogy működési engedéllyel kell rendelkeznie.  Régen nem volt, de ma már van korhatár, és ez az egyik jelentős változás, ami az utóbbi tíz évben érintette ezt a területet. Ugyanis korábban minden, nyugdíjban részesülő állampolgár jelentkezhetett idősotthonba, erre jogosult volt. De a 2008-as törvényi változások után csak olyan költözhet be, aki betöltötte a 80. életévét és egyedülálló, vagy ha a napi ápolási igénye meghaladja a négy órát, vagy pedig az orvos megállapította a középsúlyos demenciát.  E feltételek nélkül is felvehetünk időseket, de akkor az otthon nem kap utána normatív állami támogatást.

– Milyen következményekkel jártak ezek a törvényi változások?

– Azzal, hogy sokan kimaradtak a rendszerből, ebből a szolgáltatásból. Az emberek a hetvenes éveik környékén kezdenek el gondolkodni az intézményi elhelyezésről, vagy ha olyan esemény történik az életükben, ami felgyorsítja ezt a folyamatot, például a gyerekeik külföldre költözése, elmagányosodás, egészségi állapot megromlása. A piacon egyébként sokféle elnevezéssel lehet találkozni: nyugdíjas panzió, nagyi ovi, szépkorúak otthona, de ezek csupán fantázianevek, semmi közük nincs az idősotthonhoz, és nem kötelesek azokat a szolgáltatásokat nyújtani, amelyekre az idősotthonok kötelezve vannak. Nem véletlen, hogy a hatóságok mindig felhívják az ilyen élethelyzetbe kerültek figyelmét arra, nézzék meg, hogy az otthon rendelkezik-e érvényes működési engedéllyel, mert ha nem, akkor a hatóság nem tud intézkedni velük szemben. Ezt az iratot jól látható helyen kell kifüggeszteni, és el lehet kérni tájékozódási céllal.

– Jelenleg hány idősotthon van az országban?

– A működési engedélyek alapján nagyjából 1070-et tartanak nyilván, ezek részesülnek a normatív állami finanszírozásban. Főként állami fenntartású otthonok ezek, kisebb részben önkormányzatiak, mert az utóbbi időben sokat államosítottak. A második legnagyobb szereplő az egyház, főként a reformátusok és az evangélikusok tartanak fenn ilyen intézményeket, a katolikus egyház kisebb mértékben. Mellettük még működnek a civil szervezetek és a vállalkozók által fenntartott idősotthonok. Ez utóbbiak adják most a 10 százalékát a piacnak.

– Bükön például a Hotel Piroska nyitott a szálloda egyik szárnyában nyugdíjasházat. Ön több mint húsz éve dolgozik ebben a szektorban. Milyen változásokat tapasztalt ennyi idő alatt?

– Óriásit változott a helyzet. Mások a jelentkezők, a hozzátartozók, és a társadalmi generációváltást pontosan leképezik az idősotthonok.  Majdnem teljesen megváltozott a szabályozás is. egy dolog azonban nem változott: a civilek által fenntartott intézményeket, a piaci szereplőket is ugyanazzal a közigazgatási szabályozással kezeli a hatóság, mint az államaikat. Az egyik legnagyobb változás az a korlátozás, hogy kik vehetik igénybe ezeket az otthonokat. Mivel a kórházakban megszüntették az ápolási osztályokat, helyénvaló okok miatt, emiatt az idősotthonok átalakultak ápolási intézményekké, ápolási otthonokká. Nagyon sok a végső stádiumú, illetve demens ember az életkor meghosszabbodása miatt is, akiket otthon a család nem tud ellátni. Erre való megoldás az idősotthon. 

   További nagy változás, hogy felgyorsult a családok atomizálódása, az idős szülők itt maradtak egyedül, illetve sok a magányos, csak Pest vármegyében 80 ezer 70 éven felüli egyedülállót tartanak nyilván. Az idősotthonok területi lefedettsége jól leköveti ezt a folyamatot, de általában kevés a férőhely, különösen a csak nyugdíjból finanszírozható, mert egyre kevesebb család engedheti meg magának az intézményi ellátást. Amikor mi elindultunk a Kék Duna Idősek Otthonával, még joviális, öreg nénikék és bácsikák költöztek be, akik társaságot kerestek, mosolyogtak, és szerettek volna itt kényelmesen élni. De most már nem ilyenek költöznek be, nem a saját jószántukból érkeznek, hanem a család intézi, netán finanszírozza a beköltözésüket. .A jelentkezők többsége egyenesen a kórházból kerül ide. 

– A nyugdíjas otthonok általában régi, eredetileg más funkciójú épületekben működnek, vagy kifejezetten erre a célra építették őket? 

– Ma már nem lehetséges hatékonyan üzemeltetni egy idősotthont egy régi kúriában, vagy kastélyban, ilyen rezsiárak mellett célszerű inkább korszerű lakóépületeket létrehozni. Ezek nem sokban különböznek a szállodától, nem ritkák a több ágyas szobák. 

– Milyen korú és anyagi helyzetű emberek kerülhetnek be, milyen feltételekkel?

– A felvételi eljárásban 2008 óta az intézményvezetőnek a rászorultságon kívül a jelentkező jövedelmi és vagyoni helyzetét is vizsgálnia kell. Ettől akkor lehet eltekinteni, ha van a tartást – az intézményi térítési díj fizetését – vállaló ember, aki bárki lehet, de a legtöbb esetben hozzátartozó. Az állami intézményekben az a szabály érvényesül, hogy a személyes térítési díj nem haladhatja meg a nyugdíj 80%-át. Emiatt ide akár kisnyugdíjas is bekerülhet, de ha van vagyona, arra rátehetnek jelzálogot. És működnek olyan otthonok is, ahol az átlagosnál sokkal magasabb színvonalú az ellátás, a pluszszolgáltatások miatt, viszont magasabb az intézményi térítési díj is. Kisnyugdíjas is bejuthat ilyen intézménybe abban az esetben, ha van olyan hozzátartozója, aki vállalja a nyugdíja 80%-a feletti térítési díjának megfizetését.  Mindenféle módú ember megtalálhatja az elhelyezését a számára megfelelő intézményben, ha ott van hely. De általában nagy a sorbaállás a csak nyugdíjból finanszírozható férőhelyekért, az egy év várakozás sem ritka.

– A beköltözőknek a régi lakásukat minden esetben föl kell adniuk?

– Nem kell feladni, egy másik lehetőség, hogy bérbe adják, és abból egészítik ki a térítési díjat, de általában eladják a régi ingatlanukat.

– A Kék Duna Idősek Otthona milyen szolgáltatásokat nyújt?

– Mi a komplex szolgáltatást céloztuk meg, vagyis a nyugdíjas otthon és az idősek otthona egymás mellett van. A nyugdíjas otthonban a szolgáltatások külön lettek beárazva, így lehet kérni eseti, átmeneti ápolást, gyógytornát, masszázst, fodrászt, pedikűrt, és már egyre többen kérik az internet-hozzáférést is.

– A nyugdíjas otthonokat megillető állami támogatás hogyan változott az utóbbi években az infláció tükrében?

– A normatív támogatás nem szűnt meg, hanem nőtt, de hogy az infláció mértékében-e, az nagy kérdés. De kétségtelenül nőtt, és ennek is örülni kell, mert ha ez sem lenne, akkor lehetetlené válna a működésünk, vagy teljesen piaci alapra kellene helyezni, és akkor még kevesebben jutnának hozzá az ellátáshoz. A jogalkotó egyébként nem szektorsemleges: ha civil szervezet, alapítvány, egyesület tehát non-profit a fenntartó, akkor a normatívának a 100%-ára jogosult, de ha a fenntartó valamelyik történelmi egyház, akkor az kap kiegészítő normatívát, ami a normatíva további kb. 80%-a.  Ha a fenntartó vállalkozásként működik, a támogatásnak csak a 30%-ára jogosult.

– Az energia-, élelmiszer- és gyógyszerárak drasztikus megugrása miatt az otthonok mennyivel emelték meg a térítési díjakat, és mik a jövő évi kilátások?

– Ma már a nagy ápolási igényű emberek az idősotthonok rendszerét veszik igénybe, mert az ő az otthoni ellátásuk sokkal drágább és bizonytalanabb. Mi sokkal lassabban emeltük a térítési díjat, mint ahogy az infláció indokolta volna, 15%-os volt a díjemelés, amire a jogszabály évente ad lehetőséget, illetve éven belül még egyszer. Viszont nagyon nehéz előre kitalálni, tervezni a következő félévi helyzetet. 

– Van-e elegendő ápoló, kisegítő, konyhai dolgozó ezen a területen? 

– Nagyon nehéz ápolót találni, emiatt is kevesen vannak, hiszen sokat kell dolgozni. Ráadásul más körülmények között, mint egy kórházban, mert itt mindenkivel meg kell találni a hangot, alkalmazkodni kell, hiszen itt az idősek otthon vannak, a nővérek pedig a „vendégek”.