Életműdíjak átadásával zárult a szolnoki filmfesztivál

Rofusz

Három földrész tizennyolc országából neveztek filmeket a Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztiválra, amelyet a helyi TISZApART moziban rendeztek meg. A fesztivál Rofusz Ferenc és Szemadám György életműdíjat vehetett át. 

A XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztiválon Rofusz Ferenc és Szemadám György egyaránt életműdíjat vehetett át – írta beszámolójában az MTI.

Rofusz Ferenc Kossuth-díjas magyar rajzfilmrendező nevéhez fűződik az első magyarországi Oscar-díj, amelyet A légy című háromperces filmje 1981-ben kapott a legjobb animációs rövidfilm kategóriában. Az immár ugyancsak életműdíjas Szemadám György Munkácsy-díjas festőművész, művészeti író és filmrendező.

A fesztivál négy napján három földrész 18 országából érkezett 61 versenyfilmet vetítettek le. A Lajta Gábor, Jelenczki István és Medveczky Balázs alkotta zsűri négy kategóriában díjazta a legjobb filmeket, hat alkotót pedig elismerő oklevélben részesített. A Magyar Művészeti Akadémia különdíjat ajánlott fel.

A képzőművészeti film kategória díját Dala Istvánnak ítélték a Szobor születik − Bronzba öntött történelem című filmjéért. A kamera Engler András, Meszlényi János és Polgár Botond szobrászok munkáját követi végig: ők készítették el újra a Parlament déli kapuja előtt azóta felállított, gróf Andrássy Gyula miniszterelnököt ábrázoló monumentális lovas szobrot.

Az animációs filmek díját a zsűri megosztotta Frédéric Even és Louise Mercadier Metamorphosis című filmje, valamint Orosz István a Rajzoló című alkotása között. A francia művészek első animációs filmje egy férfiről szól, aki a reggeli ébredés után úgy érzi, megváltozott és nem képes együtt élni a többiekkel. A Kossuth-díjas Orosz István hatperces filmje pedig a labirintus mitológiáját dolgozza fel.

A kísérleti film kategória díját Mohi Sándor kapta A rózsa üzenete című 14 perces művéért. A képzőművészeti portréfilm kategória elismerését az amerikai Marcie Begleiter munkájának, az Eva Hesse − Tracing the Rope című egész estés filmnek ítélte oda a zsűri.

A filmfesztivál kiemelt támogatója, a Magyar Művészeti Akadémia különdíját Tóth Péter Pál Az üvegfestő − Róth Miksa művészete című filmje kapta.

Oklevéllel jutalmazta a zsűri az orosz Alekszandra Averjanovának A perem és A szürke árnyalatai című filmjeit, továbbá Cakó Ferencet a Dózsa 1514 című, Jankovics Marcellt az Arcmás, Medgyesi Gabriellát A mítoszteremtő ember − Samu Géza című filmjéért, valamint Ulrich Gábort a Balansz és a Fából faragott királyfi című filmjeiért, Zajti Gábort pedig a Székfaragás az Érmelléken című filmjéért.

Szolnokon 1969 óta rendeznek képzőművészeti filmfesztivált. A rendszerváltás előtt hat alkalommal szervezték meg, majd 1993-ban indították újra. 1998 óta kétévente jelentkezik a mustra, amelynek mezőnye 2000-től nemzetközivé szélesedett.

Fotó: librarius.hu