A gyönyörű Nógrád megye egy külön világ

A tari várrom és templom

Nógrád megye sajátos helyzetben van a viszonylag kis területe és az aprófalvas településszerkezete okán. Mint dr. Szabó Sándor kormánymegbízott mondja, ez nem könnyíti meg a közigazgatás szervezését, ám ennek ellenére az államigazgatási reform Nógrád megyében is szépen halad.

Nógrád egy kicsi megye. Milyen sajátosságok származnak ebből?
Valóban, a lakosságot tekintve Nógrád a legkisebb megye a maga 206 ezres népességével. Debrecenben is körülbelül ennyien élnek, viszont ez a népesség nálunk 131 település között oszlik meg. A közigazgatás megszervezése nyilván másféle feladat egy aprófalvas kis megyében, amelynek a domborzata ráadásul nem is asztallap simaságú.

Milyennek ítéli a fővárostól való távolságot?
Földrajzilag maximum 110 kilométer a távolság. Amúgy meg elmondhatjuk, hogy elég közel vagyunk Budapesthez, hogy elmenjenek tőlünk dolgozni az emberek, de ahhoz már elég távol, hogy az agglomerációhoz tartozzunk. Ez azért előnyökkel is jár. A fővárosi ember ámulva tapasztalhatja meg, hogy alig több mint félóra alatt csendes, barátságos természeti környezetben, például egy kicsi Nógrád megyei faluban találhatja magát. Nem véletlen, hogy egyre több fővárosi és külföldi, például holland vagy német állampolgár is itt vásárol házat, telket. Nógrádban jó a levegő, gyönyörű a természet. Itt jó lenni, itt jó élni. A sok szépség közül kiemelném a Mátrát, a Börzsönyt, a Cserhátot és Hollókőt, mely utóbbi a világörökség része. Hollókőn tetten érhetjük, hogy milyen egyszerűen és milyen jól tudtak itt élni az őseink. A települést pár óra alatt alaposan körbe lehet járni, felmászni a várba, bekukkantani a palóc házakba, megnézni a palóc szőttest és a népviseletet, megkóstolni az itteni ételeket. További érdekesség, hogy kis megyénk milyen sok várral, várrommal büszkélkedhet. De még hosszan sorolhatnám természeti és épített kincseinket.

Nógrád és az ország határfolyója az Ipoly…
A háborúk során felrobbantott hidak híján az Ipoly elvágta egymástól a folyó két partján élőket, a közelmúltban azonban ismét összeköti az embereket, különösen, amióta tagjai vagyunk az Európai Uniónak, és új hidakat avatunk. Milyen jó érzés is átkerekezni a „szomszédba” egy jó kis sztrapacskáért vagy egy káposztalevesért! A két közel élő nép kulturálisan, nyelvileg és gasztronómiailag is hatott és hat egymásra, és ez így van rendjén.

Milyen a közlekedés?
Hagyományosan kevés az észak-déli közlekedési tengely, ezen még sokat lehetne javítani, különösen az utak kamionterhelését kiváltó vasúti kapcsolat újratervezése lenne megfontolandó. Ez messze nem csupán szlovák–magyar kérdés. Nemrég elkezdődött a 21-es út négysávosítása. Ennek a fejlesztésnek a folytatása lényeges könnyebbséget jelent majd térségünknek.

Hogyan működik a Nógrád Megyei Kormányhivatal?
Nyolcszázötven fővel a Nógrád megyei az ország legkisebb kormányhivatala. Úgy gondolom, hogy nagyon jól és bölcsen döntött a kormány, amikor letette a voksát a hagyományos megyerendszer mellett. Jó az is, hogy a kormányhivatalokban a különböző szaktárcákhoz, főhatóságokhoz tartozó szakigazgatási szervek egységes rendszerben működnek, ezáltal költséghatékonyabb és átláthatóbb lett az állami közigazgatás. Tavaly januárban a járási rendszer is felállt, ami orvosolja azt a rendszerváltás óta kialakult problémát, hogy az állam az önkormányzatok feladatává tett sok olyan tevékenységet, melyet nem kellett volna. Az a cél, hogy minden állampolgárnak azonos színvonalú közigazgatási szolgáltatást biztosítsunk, éljen bármelyik településen. Ennek a folyamatnak még egyáltalán nincs vége, de jól haladunk az úton.