Jóllehet a szolnoki bábaképzőben láttam meg a napvilágot, de a szüleimmel és a lánytestvéremmel Kisújszálláson éltünk, ott töltöttem a gyermekkoromat. Rengeteg emlék köt a városhoz, s annak környékéhez. Édesapám hentesmester volt, így kislányként nem idegenkedtem akár a disznóvágástól sem.

   Az élővilág megismerésének a vágya hamar feltámadt bennem, s az alföldi tájak, a természet közelségéből adódó élményeimet jól kiegészítették a kisújszállási általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaim, az ott szerzett tapasztalataim. Édesanyámtól pedig a megszerzett információk, adatok rendszerezésének fontosságát tanulhattam meg.

   Nyolcadik osztályos koromban biológiából megnyertem a tanulmányi verseny megyei fordulóját, az országos döntőben harmadik lettem. Már korábban felfigyelt rám Tóth Albert, a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium biológiatanára, és az ő javaslatára lettem szakköri tag. Emlékszem, középiskolás diákként meghatározó olvasmányélményem volt Selye János Életünk és a stress című könyve. Máig szívesen emlékszem vissza arra, hogy a biológiaszakkör levelezett Selye Jánossal és a Nobel-díjas Szent-Györgyi Alberttel is.

   Most nagyot ugrom az időben… A svéd Karolinska Intézet a 2023. évi fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat Drew Weissman kollégámnak és nekem ítélte oda, a módosított nukleozidokkal kapcsolatos felfedezéseinkért, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni hatékony mRNS-vakcinák kifejlesztését.

   E hatalmas megtiszteltetés sem feledtette el velem, hogy Magyarországon tanultam meg az alaptudományokat, itt kezdtem el a víruskutatást. Hosszú éveken át Németországban dolgoztam a munkacsoportommal, amellyel kísérleteket folytattunk, az mRNS más típusú alkalmazásait – például rákos betegségek vagy szívelégtelenségek kezelését – is kutatva. 

   Az az igazság, hogy azért hagytam el a BioNTechet 2022 októberében, és költöztem vissza Philadel-phiába, hogy minden erőmmel azon dolgozzam, hogy egy nagyon súlyos neurodegeneratív betegségre terápiát fejlesszek ki, amin már évtizedek óta dolgozom. Sajnos az eltelt több mint két év során nem tudtam elmerülni a munkámban, mert állandóan reptereken és repülőgépeken töltöttem az időm nagy részét, vagy előadásokat tartottam online formában és élőben, vagy éppen videofelvételeket készítettem a kutatási témáinkban.

   Számomra a terápia kifejlesztése a legfontosabb feladat, és ezért minden időmet erre a programra szeretném áldozni. Ludwig János, aki egykor kollégám volt a Szegedi Biológiai Központban, így fogalmazott a Nobel-díj elnyerésekor: „Katalin, …ha már az évek során a nehézségek nem tántorítottak el az egyre fontosabb feladatok megoldásától, remélem, a siker és a széles körű elismerés sem fog ehhez vezetni!”

   Legutóbb az idei év elején jártam Kisújszálláson, ahol a város önkormányzata, valamint a Városvédő és -Szépítő Egyesület díszpolgári címem emlékére várostáblát állított nekem. Ennél is fontosabb volt azonban, hogy a Városi Ösztöndíj Alapítvány megreformálta eddigi ösztöndíjprogram-ját, s velem egyeztetve a jövőben az alapítvány minden évben egymillió forinttal jutalmaz egy olyan nyertes pályázót, aki kisújszállási kötődésű és/vagy a városhoz köthető tudományos kutatómunkát végez.

   Kedves Olvasó, szeretettel ajánlom figyelmébe a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei magazint, amely szülőföldem számomra oly becses tájait mutatja be Önnek.

Dr. Karikó Katalin

Nobel-díjas biokémikus