Zalakaros idén is új attrakciókkal várja a fürdővendégeit

Zalakaros

A Zala megyei város Európa egyik legjobb minőségű gyógyvizével, valamennyi korosztálynak élményeket kínáló fürdővel, csodálatos atmoszférával várja a kikapcsolódásra és pihenésre vágyó látogatóit. Novák Ferenc polgármester vendégei voltunk.

− 1965 fontos dátum Zalakaros életében. Mi történt abban az esztendőben?

− A fürdő idén ünnepli létrejöttének 55. évfordulóját. Már az 50. születésnapra is készültünk egy alkalmi kiadvánnyal, most viszont dr. Halász Imre helytörténészt kértük fel arra, hogy írja meg a Zalakarosi Fürdő históriáját. A kötet hamarosan elkészül, s nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy a fürdőnk a megyei után a Nemzeti Értéktárba is bekerüljön. Szeptember 5-én, a fürdő egykori megnyitásának napján tervezzük bemutatni azt a sok-sok érdekességet, amelyek leírásra kerültek. 

A pandémiás helyzet miatt a júliusi városnapunk elmarad, ezért szeptember 5-én rendezzük meg a városnapi ünnepségeket is, hiszen a fürdőnek köszönhető, hogy a hajdani faluból mára nemzetközi hírű fürdőváros lett.

− Hol tart az új gyógyhelyi központ kialakítása?

− A volt sportcentrum területén alakítjuk ki a gyógyhelyi központot, az év végére készülünk el vele. A látogatóközpont már szerkezetkész, ugyancsak utolsó építési fázisába érkezett a szabadtéri színpad kialakítása is, öltözőkkel és egyéb fedett kiszolgálóhelyiségekkel. Mindezek közelében már folyik a rendezvénytér díszköves burkolása, de épül futópálya és több más szabadtéri attrakció is. A kertmozi világítástechnikai felújítása már megtörtént, a tóig vezető, egységes utcabútorokkal ellátott sétány pedig hamarosan elkészül. Reményeink szerint 2021 tavaszától fogadhatja majd az új gyógyhelyi központ a látogatókat. 

− Az ötcsillagos minősítésű Zalakarosi Fürdő évről évre egyre népszerűbb a hazai és a külföldi vendégek körében. Milyen fejlesztések történtek a közelmúltban, és milyen újabbak szerepelnek a terveik között?

− 2019-et a fejlesztések évének tekinthetjük, hiszen közel másfél milliárd forint értékben valósítottunk meg beruházásokat. Befejeződött a 27 éves épületegyüttes, a Gyógycentrum és Gyógykert rekonstrukciója, építettünk egy sósvizes medencét, tavaly szeptemberben megnyitottuk a felújított, 23 szobás Fürdő Hotelt, valamint az év végén átadtuk új exkluzív, kétszintes szaunavilágunkat, amellyel szolgáltatásaink széles palettáját tovább bővítettük. 

Saját üzemeltetésű kávézónk, a Corner Coffee & Bar idén május 29-én megnyílt a strandszezonra, valamint egy vizesblokkot is felújítunk a strandfürdőnkben. Elkészült a strandi fogadóépületünk első emeletén az új ifjúsági szállónk, ahol összesen 38 vendéget tudunk elszállásolni. Bízunk abban, hogy minél több iskolás csoportot, ifjúsági tábort láthatunk akár több napra is vendégül. A látogatóink által bérelhető strandi öltözőkabinokat is lecseréljük, amellyel elsősorban a visszatérő vendégeink igényeinek teszünk eleget.

A lendület természetesen nem állhat meg, a jövőbeni terveink között szerepel a stranddal közvetlen kapcsolatban álló, közel egyhektáros területen egy autós kemping kialakítása. A beléptető rendszer modernizálását is tervezzük, ami egyfelől a szoftverek cseréjét, másfelől új beléptető kapuk kialakítását jelenti, valamint lehetőséget teremt majd a készpénzmentes fizetésre is. Távlati terveink között szerepel az élményfürdő további bővítése. A 12 év feletti korosztálynak szeretnénk még további tereket és élményeket adni. A strand medencéinek karbantartására és felújítására is jelentős összeget szánunk.

− Megjósolható-e, hogy a járványhelyzet elmúltával milyen főszezonra számíthatnak?

− A jelenlegi jogszabályi előírásokat figyelembe véve egyelőre csak a kültéri, vízforgatós medencéinket üzemeltethetjük, ahol a vendégszámot nagyban befolyásolja az időjárás is. Bízunk benne, hogy hamarosan lehetőségünk lesz a fürdő egész komplexumát megnyitni, köztük belső medencéinket, gyermekvilágunkat, valamint gyógyászati részlegünket is. Zalakarosra az elmúlt évek statisztikái alapján 75 százalékban belföldi vendégek érkeztek. Reméljük, hogy az átmenetileg kieső külföldi vendégkört pótolják azok a látogatók, akik a több hónapos járványhelyzet miatt inkább Magyarországot, köztük Zalakarost választják a külföldi utazásuk helyett.

− Milyen új attrakciókkal várják a fürdővendégeket, nem utolsósorban a gyerekeket?

− A Zalakarosi Fürdő a 2020-at a „Gyermekek éve” programsorozatnak szentelte. Az eddigi családbarát attrakciókat erősítve, a kreatív és sportprogramok mellett animációs projektkínálatunkra helyezzük a hangsúlyt, ahol többek között próbáljuk felhívni a figyelmet az egészségmegőrzésre. A játékok során még több mozgást iktatunk be, valamint ismeretterjesztő programokat is szervezünk. Az animációs gyermekprogramok pedig igazodnak az ünnepek és a jeles napok tematikájához. Végezetül fontos megemlítenem, hogy július elsejétől új igazgató lesz, Podlovics Péter személyében.