Zalaegerszeg jövőjét meghatározza a közös összefogás

Zalaegerszeg

A pandémia, amely az élet minden területén érezteti hatását, immár két éve része a mindennapjainknak. Balaicz Zoltánt, Zalaegerszeg polgármesterét arra kértük, összegezze, hogy miként teljesít a megyeszékhely a járvány árnyékában.  A városvezető szerint, aki 2021-ben megkapta az Év polgármestere díjat, az emberek egészsége, a munkahelyek biztonsága, a gazdaság megerősítése a legfontosabb továbbra is.

– A járványhelyzet, illetve az Európa-szerte tapasztalható gazdasági recesszió ellenére folytatódtak-e, megvalósultak-e az elmúlt évre tervezett beruházások?

– Tény, a vírus legfőképpen az egészségünket támadja, de a gazdaságunkra is hatással van. Szerencsére a kormányzati gazdaságfejlesztési törekvésekkel összhangban sikerült több jelentős munkahelyteremtő beruházást is megvalósítani. 2014 óta több mint négyezer új munkahely jött létre Zalaegerszegen, a regisztrált álláskeresők száma pedig 2,8 százalékra csökkent. A tervek szerint a következő években mintegy 2000 új álláshellyel számolhatunk. Hamarosan elkészül az északi ipari parkban, 265 hektáros területen, 45 milliárd forintos kormányzati ráfordítással a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya. Jól halad a Rheinmetall-gyár építése, s letettük Európa egyik legmodernebb vasúti-közúti termináljának, a Metrans beruházásnak az alapkövét, továbbá épül az AVL kutató-fejlesztő központja is, hogy csupán a legnagyobb, nemzetközi mércével mérve is jelentős beruházásokat említsem. 

– Hol tart az M76-os autóút építése? A teljes nyomvonal átadását követően milyen előnyei származnak ebből Zalaegerszegnek?

– Elkészült a kétszer kétsávos gyorsforgalmi út zalaegerszegi bevezető, valamint a Fenékpuszta és Balatonszentgyörgy közötti szakasza is. Az M76-os összeköti majd Zalaegerszeget az M7-es autópályával úgy, hogy közben érinti a sármelléki nemzetközi repülőteret is. Ezzel végre a zalai megyeszékhely is bekapcsolódhat az országos közlekedési vérkeringésbe. Az út egy szakasza pedig olyan egyedi, modern, szenzorokkal és internetes kapcsolattal ellátott rész lesz, ahol a járműipari tesztpályához kapcsolódóan, valós közúti környezetben lehet majd tesztelni az önvezető autókat.

– A Modern Városok Program, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében mely beruházások zárultak le, s melyek vannak még folyamatban?

– A Modern Városok Program részeként az úgynevezett városrehabilitációs csomag keretében számos építészeti emlékünk szépülhetett meg az elmúlt években. 2022-ben újabb nagy, a lakosság által is nagyon várt beruházások fejeződnek be. Tavaszra elkészül a nemzetközi szabványoknak megfelelő új, 10 pályás, 50 méteres, 300 fős lelátóval rendelkező uszodakomplexum. Átadjuk az Alsóerdei Sport- és Élményparkot is. Az 5,2 milliárd forint értékű projekt első ütemében elkészültek a kiszolgáló épületek, a sportpályák, a futókör, az erdei kalandpark, a mászófal, a játszótér és a KRESZ-park. A folytatásban a tévétorony és annak környezete újul meg, túraútvonalak épülnek, valamint bővül a búslakpusztai, már meglévő lőtér is. Hamarosan birtokba veheti a közösség a helyi termelői piac épületét. Rövidesen megújul a Göcseji Falumúzeum, valamint a Göcseji Múzeum épülete, mely utóbbi új szárnnyal is bővül. Ebben az épületegyüttesben sok más mellett új várostörténeti kiállítás kap helyet. Kossuth-díjas művészeink állandó tárlatai lelnek otthonra, és olyan új, állandó kiállítások, melyek emléket állítanak Mindszenty (Pehm) József egykori apátplébánosunk zalaegerszegi életének és a kommunista diktatúra egyházüldözésének.

– Ezeket az épületeket sokan autóval közelítik meg, ezért parkolóhelyek szintén szükségesek. Az utak állapota, a parkolók hiánya sok helyütt jelent kihívást. Mi a helyzet a zalai megyeszékhelyen? 

– Zalaegerszegen összesen 869 út és járda található. A városi úthálózat teljes hossza 520 kilométer, a járdáké 225 kilométer, míg a Magyar Közút kezelésébe tartozik további 78 kilométer út és járda. Ezek fenntartása, karbantartása számunkra is kihívást jelent. Mindemellett megnövekedett a gépjárműforgalom: míg 2000-ben Zalaegerszeg 26 ezer háztartására 17 ezer, 2020-ban már 35 ezer gépkocsi jutott. E téren uniós forrásokkal nem számolhatunk, csak önkormányzati kerettel vagy állami pályázatokkal, támogatásokkal. 2021-ben elindult Zalaegerszeg történetének legnagyobb út-, járda- és parkolóhely-fejlesztési beruházás-sorozata, a Kovács Károly Városépítő Program, így kormányzati támogatással 2024-ig soha nem látott mértékben, 91 helyszínen 15 milliárd forint értékben újulnak meg vagy épülnek utak, járdák, terek és parkolók.  

– Számtalan faültetés jelezte, hogy Zalaegerszegen komolyan veszik a klímavédelmet.

– Középtávú klímastratégiát dolgozott ki a város. Nagyszabású faültetési programunkat 2019-ben indítottuk, akkor az volt a cél, hogy 2024-ig ötezer fát ültessünk. A programhoz számos intézmény, vállalkozás, civil szervezet, lakóközösség és magánszemély csatlakozott, így már most kilencezer elültetett fánál tartunk. Zajlik egy négymilliárd forint értékű környezetkímélő hulladékgazdálkodási beruházás, figyelünk az egészséges ivóvíz biztosítására, a biztonságos szennyvízkezelésre. A városban már 17 elektromos töltőállomás működik, idén pedig 11 új elektromos autóbusz is érkezik.

–  A pandémia miatt elmaradt a közösségformáló rendezvények többsége. Milyen programokkal készülnek idén? 

– Az mindig erőt ad, hogy tudom, a városban így is mindenütt és minden pillanatban jelen van a lokálpatrióta összefogás. Bízom benne, hogy 2022-vel végre tényleg egy szebb esztendő jött el, és lassan visszatérhetünk hagyományainkhoz, programjainkhoz, fesztiváljainkhoz. Zalaegerszeg idén évfordulót ünnepel, nevének első, 1247-es írásos említésére emlékszik. A 775 éves jubileumot méltó módon szeretnénk megünnepelni. Várhatóan kiadványok, történelmi albumok, konferenciák, tudományos emlékülések, köztéri alkotások és sok egyéb kezdeményezés teszi emlékezetessé az esztendőt.